A 2020/21-es tanév hatodikos minitáborairól
Ebben a tanévben nagy fejtörést okozott, hogy a távolságtartás ellenére hogyan tudnánk megvalósítani a szokásos tábori hangulatot, játékokat, közös vitákat,
Ebben a tanévben nagy fejtörést okozott, hogy a távolságtartás ellenére hogyan tudnánk megvalósítani a szokásos tábori hangulatot, játékokat, közös vitákat,
A pályázat keretein belül szerveztük meg az Alapítvány öregdiákjainak aktívabb bevonását az alapítvány szakmai munkájába. 2019. szeptemberében öregdiák találkozót szerveztünk,
Sikeresen lezárult az EGMO 2021-es felkészítésének első fele. A felkészítésre 47 lány regisztrált, sokkal többen, mint a korábbi években bármikor.
Augusztus végén megtartottuk az évzáró, egyben idén az évnyitó kirándulásunkat azokkal a gyerekekkel, akik az előző félévben szorgalmasan részt vettek
A hétvégi táborok diákjai kérdezték munkájáról, egyetemi tanulmányairól Mécs Annát. Anna bemutatkozása: „Nagyon szerettem matek versenyekre járni, ezért az ELTE
Sokáig kérdéses volt a tábor megrendezése, de végül vállaltuk a szervezést. 50 diák vett részt a táborba, idén először jelentkezni