MaMuT 2026
Augusztus elején Mátrafüreden újra találkoztunk sok matematikából tehetséges gyerekkel, hiszen idén is megrendeztük a MaMuT-ot, immár 23-adik alkalommal. Idén sajnos
Augusztus elején Mátrafüreden újra találkoztunk sok matematikából tehetséges gyerekkel, hiszen idén is megrendeztük a MaMuT-ot, immár 23-adik alkalommal. Idén sajnos
2019-ben indítottuk el programunkat azzal a céllal, hogy minél több lányt ösztönözzünk a matematika és – szélesebb értelemben – a
Lassan hagyománnyá válik, hogy nyáron, amikor a szokásos Repülő Iskola foglalkozások éppen szünetelnek, a lelkes diákok egy nyári táborban folytatják
Idén túljelentkezés volt a táborra, így sajnos nem tudtunk mindenkit meghívni. Minden jelentkezővel kifejezetten szívesen találkoztunk volna, azonban sajnos a
Idén nyolcadik alkalommal jártuk körbe az országot a Repülő Iskolával. Tanáraink összesen több, mint 90 iskolát látogattak meg több, mint
A diákok, tanárok és szervezők mellett idén sárkányok, tündérek és manók is ellepték január 16-17-én a Miskolci Egyetem Földes Ferenc