A MaMuT-ok története 2004-ben indult, bár akkor még nem így neveztük a tábort. Egészen 2013-ig csak MaMuT volt, azonban 2013 óta megrendezzük a MaMuT2-t is.
Az alábbiakban leírtakon kívül a tájékozódást segítik a jobboldalon található linkek is.
MaMuT
A Matematikai Mulatságok Tábora (MaMuT) olyan nyári matematika tábor, amelybe kiemelkedő képességű, 10-15 éves diákokat hívunk meg. Tehetségüket az országosan is elismert matematikaversenyeken bizonyítják, az ezeken elért eredményük alapján kerülnek meghívásra.
A diákok számára szervezett tábor fő célja az, hogy a matematikában tehetséges gyerekek – akiknek többsége normál (nem speciális matematika tagozatú) iskolai képzésben vesz részt – találkozzanak saját korosztályukból szellemi partnerekkel, kiemelkedően színvonalas szakmai oktatásban részesüljenek, illetve matematikától független, tartalmas szórakozást nyújtsunk nekik. Mindennek a megvalósulása komoly lökést jelenthet tehetségük kibontakozásához, amit sok korábbi táboros gyerek példája is alátámaszt.
Egy rövid összefoglaló a 2016-os táborról.
A táborban minden nap matematika programokon vesznek részt a diákok, amiket szakmailag elismert tanárok tartanak. A tanárok közös vonása, hogy a felfedeztető matematikaoktatás hívei, és a táborban tartott programjaik is ennek megfelelő szellemiségűek.
A tábor helyszíne a Mátra lábánál fekvő Mátrafüred. Egy erdészeti iskola ad helyet az óráknak, szabadidős programoknak. Az iskolával egybeépült kollégiumban szállásoljuk el a résztvevőket.
A tábor természetesen nem csak matematikáról szól. Minden évben kirándulunk a Mátrában, sportversenyeket rendezünk, színvonalas társasjátékokkal ismertetjük meg a résztvevőket, és igyekszünk minél színesebb, matematikától független programokat is kínálni.
A tábor a gyerekek számára ingyenes, ezzel szeretnénk biztosítani azt, hogy anyagi helyzettől függetlenül, minden tehetséges diák, aki kiérdemelte a részvételt, el tudjon jönni hozzánk.
A tábor hagyományaihoz hozzátartozik a tanártovábbképzés is. Az utóbbi években már sikerült ezt a hagyományt is ápolnunk. Kevés (8-10) résztvevőt hívunk, de nekik szeretnénk minél többet adni. Az óralátogatások előtt és után is van lehetőségük a tanárokkal konzultálni, az órákon segíteni a tanár munkáját. A szabadidős programok lebonyolításából és az ifik egyéb feladataiból is kivehetik a részüket.
MaMuT2
2013-tól kezdve a tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik évfolyam diákjai számára is lehetőséget biztosítanunk, hogy egy MaMuT-szerű táborban részt vegyenek. Ez a tábor a kisinóci tábor szellemiségét viszi tovább.
A korosztály tehetséges ifjú matematikusainak táborát szervezzük, ahol a diákok 6 napon keresztül elmélyülhetnek a matematika különböző területein, illetve nyugodt, intenzív problémamegoldással fejleszthetik kreativitásukat. Tekintettel az idősebb diákokra, a matematika súlya nagyobb a táborban, mint ahogy az a MaMuT-ban szokásos.
A táborba minden év májusában jelentkezhetnek a diákok, közülük kb. 60 diákot tudunk meghívni. A diákok négy csoportban tanulnak a táborban.
A meghívott diákok számára a tábor ingyenes.
Hosszabb riport a táborról.