Kísérleti programunkban olyan kilencedikes diákokat kutattunk fel, akik bár tehetségesek matematikából, de eddigi tanulmányaik során ennek kibontakoztatására nem volt módjuk.
2017 tavaszi félévében az volt a célunk, hogy sok iskolát felkeressünk, és ott minél több — nem feltétlenül tehetséges — érdeklődő diákot bevonva, a szokásostól eltérő módon foglalkozzunk matematikával. A program céljairól részletesen a felhívásban írunk.
Jelentkezés
Felhívásunkra 53 iskola jelentkezett, mindegyiküket fel is kerestük a tavasz folyamán, eközben 1016 diákkal találkoztunk. Az érdeklődő diákok egyénileg is jelentkezhettek a programra, nekik egy külön alkalmat is szerveztünk az ELTE Eötvös József Collegiumában.
Tanáraink
Tanáraink sokszínű háttérrel rendelkeznek. Mindannyian hisznek abban, hogy a matematikát lehet felfedeztető módon, izgalmasan tanítani. Bővebb bemutatkozásuk is elérhető.
tanár
matematikatanár
(MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet)
matematikatanár
(Szent István Gimnázium)
matematikatanár
(Radnóti Miklós Gimnázium)
matematikatanár
(A Gondolkodás Öröme Alapítvány)
matematikus hallgató
(ELTE TTK)
doktorandusz
(IST Austria)
matematikus hallgató
(University of Cambridge)
Rólunk mondták
A program egy kísérlet, így különösen fontosnak tartottuk a diákok, tanárok visszajelzését. Minden foglalkozás után értékelés kértünk a diákoktól. Az összes vélemény megtekinthető. Néhányat ezek közül ki is emelünk:
Köszönöm szépen! Kevésszer van ilyen jó élményem a matematikával, mint ezen a foglalkozáson volt! Feldobta a napom!
Remélem ilyen irányban változik majd az oktatás!!!
Sajtómegjelenések
A program egyik kiemelt célja, hogy iskolákat is elérjen, amelyek egyébként nem vesznek részt a tehetséggondozás megszokott formáiban. A célunkat sikerült elérni, ebben fontos szerepe volt a sajtó érdeklődésének is. A Sajtómegjelenéseink oldalon elérhetőek a fontosabb megjelenésink, de az alábbiakban is mutatunk egy rövidebb válogatást.
M1
Juhász Péterrel az M1 Ma reggel műsorában készítettek interjút, a beszélgetés megtekinthető az alábbi linken (2:24:50-től).
ATV
Az ATV Start+ műsorában a matematikaoktatás helyzete is szóba került:
Inforádió
A kezdeményezésről rádiók is beszámoltak, az Inforádió Szigma című műsorában beszélgettek róla:
Foglalkozások
A tavasz folyamán 53 iskolában tartottunk foglalkozásokat. Ezek alkalmak az alábbi térképen láthatóak, illetve elérhető egy időrendi összefoglaló is.
[cool-timeline layout=”simple” animation=”FadeInOut” date-format=”Y. F j.” icons=”NO” show-posts=”60″]
A program az MTA Rényi Alfréd Matematika Kutatóintézetének szervezésében az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programja keretében valósult meg. A szervezésben partnerként részt vett A Gondolkodás Öröme Alapítvány, a program házigazdája az ELTE Eötvös József Collegiuma.