A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Repülő iskola

Az alábbiakban az MTA Rényi Alfréd Matematika Kutatóintézet Didaktikai Csoportjának felhívását olvashatják.

Kísérleti programunkban olyan kilencedikes diákokat szeretnénk felkutatni, akik bár tehetségesek matematikából, de eddigi tanulmányaik során ennek kibontakoztatására nem volt módjuk.

A kísérlet két részből áll. 2017 tavaszi félévében az a célunk, hogy sok iskolát felkeressünk, és ott minél több — nem feltétlenül tehetséges — érdeklődő diákot bevonva, a szokásostól eltérő módon foglalkozzunk matematikával.

A program második részében pedig a velünk kapcsolatba kerülő diákok számára egy intenzív, kétéves, tehetséggondozó foglalkozássorozatot szervezünk 2017 őszétől.

A matematikának van egyszerre játékos és gondolkodtató arca. Sajnos, az iskolai oktatásban erre nem jut idő és energia. Hiszünk abban, hogy ez mindenki számára hasznos és élvezhető, ezért célunk, hogy minél több diákkal megismertessük a szép és szórakoztató matematikát, az önálló gondolkodás örömét.