MaMuT 2017
A diákok nagyon várták az idei mátrafüredi tábort. Volt olyan, aki az évzáróján tudta meg, hogy meghívást kapott és olyan […]
A diákok nagyon várták az idei mátrafüredi tábort. Volt olyan, aki az évzáróján tudta meg, hogy meghívást kapott és olyan […]
Június 6-án a Techtábor Almásderes csoportja egy év kemény munkájának eredményeit mutatta be a vezető magyar cégek fejlesztőinek, vezetőinek, adattudósainak:
Egy korábbi beszámolóban már beszéltünk a Beluga csoport kísérleti programozós foglalkozásairól. A legutóbbi táborban a résztvevők egy Microbit nevű eszközre készített programjaikat
Az Alapítvány Gondola programja bátonyterenyei és mátraverebélyi hátrányos helyzetű gyerekek logikai és matematikai képességeinek fejlesztését szolgáló programot folytat. Ennek támogatására
Kedves Barátaink! Alapítványunk — ahogyan eddig is tette — tartózkodik a politikai véleménynyilvánítástól. Ugyanakkor „a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló
Időpont: 2017. március 24–26. Az elmúlt 5 évhez hasonlóan az EGMO (Európai Lány Matematikai Diákolimpia, link) apropójából idén is tábori