Techtábor bemutatók a LogMeInnél – záróalkalom
Június 6-án a Techtábor Almásderes csoportja egy év kemény munkájának eredményeit mutatta be a vezető magyar cégek fejlesztőinek, vezetőinek, adattudósainak:
Június 6-án a Techtábor Almásderes csoportja egy év kemény munkájának eredményeit mutatta be a vezető magyar cégek fejlesztőinek, vezetőinek, adattudósainak:
Ez alkalommal a megszokott, plenáris demók helyett egy új formával kísérleteztünk: a diákok 3-4 fős csoportokban mutatták be egymásnak projektjeiket.
A Techtábor egyik célja, hogy a diákok megismerkedhessenek az ipari szoftverfejlesztés világával. Ennek fontos eleme, hogy a résztvevők minél színesebb
November végén, december elején megtartottuk a két csoport immár második táborát. A kísérleti program ezúttal is a Magyar Bridzs Szövetség
November közepén tartottuk a Techtábor kísérleti programunk második alkalmát. (A program hátteréről és céljairól az első alkalom bemutatójában olvashat.) Ez
Október végén megtartottuk két új, kísérleti csoportunk első mintáborát. Az oktatás egyik alapfeladata, hogy fejlessze a diákok kreativitását, problémamegoldó képességét.