A minitáborok Zafír csoportjának első foglalkozása
Október 18-án tartottuk a Zafír csoport első foglalkozását a Zipernowsky házban. Sokszínű kis csapat alakult. Sokfelől, hat település tizenkét iskolájából
Október 18-án tartottuk a Zafír csoport első foglalkozását a Zipernowsky házban. Sokszínű kis csapat alakult. Sokfelől, hat település tizenkét iskolájából
Vasárnap délután fél négykor érkezett meg a diákok két busza Mátrafüredre. Gyors szobaelfoglalás után 4-kor volt a tábornyitó, amit társasjáték-tanítás
Az elmúlt tanévben több iskolába is eljutottunk, ahol jellemzően hatodikos diákoknak tartottunk kihelyezett, rendszeres vagy néhány alkalmas szakkört. Merre is
Az Almásderes és Borostyánpezsgő csoportok egészéves projektjei után most egy új, ingyenes, háromnapos nyári tábor formában szerveztünk programot a Cseresznyepej
A 2017-2018-as tanévben a TechTábor támogatásban részesült a „hazai és határon túli pályakezdő, kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű innovációinak, valamint a
Május elején 32. alkalommal került megrendezésre Tatán az a matematika tábor, amelyre a Vaszary János Általános Iskola által szervezett levelező