Beszámoló az online táborokról
Természetesen a mi programjainkat is érintette, érinti a járvány. Kipróbáltuk a hétvégi táborok online formáját (a Bárány-csoportban, majd a Zooey-csoportban)
Természetesen a mi programjainkat is érintette, érinti a járvány. Kipróbáltuk a hétvégi táborok online formáját (a Bárány-csoportban, majd a Zooey-csoportban)
Lezajlott a középiskolás diákok döntője is. A döntőn 73 csapat, 219 diákja vett részt a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. A
Juhász Péter beszélgetett az ATV Start műsorában a Repülő Iskola programról.
Az előző tanévben indítottuk útjára új programsorozatunkat, a diákjaink számára szervezett társasjáték délutánokat. A sok lelkes résztvevő miatt úgy döntöttünk,
Örömmel tudatjuk, hogy közel egy éves gyűjtés majd keresgélés után 2019 novemberében alapítványunk megvásárolt egy épületet Lucfalván, amely majd tanoda