Örömmel tudatjuk, hogy közel egy éves gyűjtés majd keresgélés után 2019 novemberében alapítványunk megvásárolt egy épületet Lucfalván, amely majd tanoda céljaira használható lesz. De miért is vásároltunk épületet, mi volt a motivációnk? A Gondola program 2014 óta dolgozik együtt a Bátonyterenyei Tanodahálozattal, azon belül is Bátonyterenyén és a szép, mintegy 600 lakosú zsákfaluban, Lucfalván oktatunk. A lucfalvai tanoda meglehetősen nehéz éveket élt át mostanában: két épületből is el kellett mennie, és jelenleg a művelődési házban, nem ideális körülmények között működik: itt folynak minden hétköznap délután a foglalkozások, köztük péntekenként a mi logikai fejlesztő foglalkozásaink is.
Az itteni gyerekekkel és pedagógusokkal nagyon jól lehet dolgozni, és úgy éreztük, valamit tennünk kell. 2018 decemberében indítottunk el egy gyűjtést, amelyet követően az alapítványunk támogatói körében egy újabb indult 2019 tavaszán, és ezek eredményeként mintegy 3.800.000 Ft gyűlt össze a tanoda céljaira. A teljes összeget magánszemélyek és magáncégek adták össze, amiért nagyon hálásak vagyunk. Hosszas keresgélés és alapos építészeti-statikai felmérés (ebben köszönettel tartozunk Salát Géza önkéntes munkájáért), mérlegelés után végül találtunk egy, a falu egyik legjobb pontján, az iskolához és a sportpályához közel fekvő részen, egy megfelelő állapotú, de felújítandó vályogépületet. Ezt sikerült is megvásárolnunk 2.800.000 Ft-ért. Az épület 51 négyzetméteres; a meglehetősen nagy telken később használható melléképületek és gyümölcsös is van. A főépületben minden kialakítható, ami egy tanodához szükséges: két WC, zuhanyzó, kis konyha és két, összesen 31 négyzetméteres tanterem, amelyek egymásba is nyithatók, így ünnepségek, kisebb előadások is tarthatók itt.
Most véglegesítjük a terveket, majd megindul a tárgyalás a lehetséges kivitelezőkkel és közben újabb gyűjtést is indítunk majd, mert a rendelkezésünkre álló összeg biztosan nem lesz elegendő a felújításhoz és a tanoda céljaira alkalmassá tételhez. Mindent megteszünk, hogy jól haladjunk ezekkel a feladatokkal, és legkésőbb 2020 szeptemberében már itt kezdődjenek meg a tanodai foglalkozások.
JF