
Tavaly februárban beszámoltunk a 2022-es EGMO kapcsán elindult lányoknak szóló felkészítő programról. Szeretnénk egy kicsit írni arról, hogy azóta mi minden történt. 🙂
2020/21-es tanév vége – rendezési tétel és személyes találkozás az AIT-ben
A 2020/21-es tanévben a lányok még két további táborban vehettek részt. Májusban Simon Petya vezette a foglalkozásokat online, ahol többek között kiderült, hogy a rendezési egyenlőtlenség milyen sok mindenre jó. 🙂
Júniusban Hujter Bálint beszélt polinomokról. Ez volt a tanév egyetlen személyes formában tartott tábora ami egy új helyszínen, az AIT (Aquincum Institute of Technology) épületében, Óbudán a Graphisoft Parkban került megrendezésre. Ezúton is köszönjük a házigazdáknak a remek helyszínt! A kimerítő év után jó volt végre személyesen is látni egymást, a lányok közül többen ekkor találkoztak először a többiekkel. A matematika feladatok mellett maradt idő szabadidős programokra is, mint például társasjátékok, illetve röplabdázás.
Nyári tábor Pásztón
Nyáron a lányok egy öt napos táborban vehettek részt Pásztón. Összesen 25 diák és persze jónéhány ifi vett részt.
Délelőtt és délután is voltak foglalkozások, Backhausz Ági valószínűségszámításról, Steller Gábor geometriáról, Nikházy Laci rekurziókkal megoldható feladatokról, Nagy Kartal stratégiás játékokról, Molnár-Sáska Gábor pedig számelméletről és egyenlőtlenségekről beszélt.
Emellett a résztvevők egy EGMO-hoz hasonló stílusú feladatsoron is kipróbálhatták magukat.
Az intenzív matematika programok mellett persze maradt idő szabadidős tevékenységekre is. Többek között voltunk kirándulni, illetve meglátogattuk a pásztói strandot is. A tábort pedig egy tábortűzzel zártuk.
2021/22-es tanév
Az idei tanév olyan szempontból különleges, hogy idén hazánkban lesz megrendezve az EGMO. Bár az előkészítő táborok szélesebb célokat szolgálnak és mindenképp szeretnénk a jövőben is folytatni őket, annak idején a 2022-es EGMO apropóján indult el a program. Ezen kívül rendező országként hazánk egy második csapatot is elindíthat, így a szokásos 4 helyett 8 lány is részt vehet az idei versenyen.
Ebben a tanévben egy normál és egy intenzív csoport indult, így reméljük, hogy az újonnan csatlakozott, fiatalabb, vagy nem feltétlenül az EGMO-ra készülő diákokat és az idei olimpiákra készülőket is meg tudjuk szólítani. Jó hír, hogy összesen több mint 40 lány jelentkezett. Különösen örülünk annak, hogy az olimpiai válogatón induló lányok száma is 40 felett volt. Ez jelentős növekedést mutat a táborok indulása előtti évekhez képest. Az EGMO válogatóról és a versenyről is elérhető a beszámoló.
A táborok részben online lettek megtartva a már jól megszokott Discord platformon, részben pedig a budapesti AIT-ben. Reméljük, hogy az év során minél többet tudunk élőben is találkozni.
Folytattuk és tervezzük továbbra is folytatni matematikával való továbbtanulásról, elhelyezkedésről szóló beszélgetéssorozatot is.
Érdeklődő 8-12. osztályos lányok év közben is csatlakozhatnak, a felhívás itt olvasható.
Táborok listája a legutóbbi beszámoló óta:
- 2021. május 1-2. – Simon Péter: egyenlőtlenségek
- 2021. június 18-19. – Hujter Bálint: polinomok
- 2021. július 11-16. – pásztói tábor
- Backhausz Ágnes: valószínűségszámítás
- Nikházy László: rekurziók
- Steller Gábor: geometria
- Nagy Kartal: stratégiás játékok
- Molnár-Sáska Gábor: számelmélet és egyenlőtlenségek
- 2021. október 16. – Molnár-Sáska Gábor: geometria (B csoport)
- 2021. október 31. – november 1. – Molnár-Sáska Gábor: geometria (A csoport)
- 2021. november 13-14. – Steller Gábor: algebra
- 2021. december 22-23. – Baran Zsuzsa és Molnár-Sáska Gábor: számelmélet
Beszélgetések listája a legutóbbi beszámoló óta:
- 2021. február 27. – mesterséges intelligencia, neurális
hálók, adattudomány – Horváth-Puhó Erzsébet, Thamó Emese - 2021. április 17. – matematika továbbtanulás Magyarországon – Imolay András, Kocsis Anett, Mészáros Anna, Fleiner Zsófia, Szilágyi Brigitta, Backhausz Ágnes
- 2021. november 13. – matematika kutatás, adattudomány – Bérczi-Kovács Erika, Windhager-Pokol Eszter
- 2022. január 22. – továbbtanulás Amerikában – Hámori Janka, Tóth-Rohonyi Iván
BZs
A táborok szervezését az Eszterházy Károly Egyetem által elnyert pályázat teszi lehetővé (az NTP-NTMV-M-20-0001 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett EGMO2022 felkészítő program című EMMI-s pályázat). A táborok szakmai munkájában A Gondolkodás Öröme Alapítvány is részt vesz.

