A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Befejezés előtt a lucfalvai tanodaépület

Talán ismert, hogy A Gondolkodás Öröme Alapítvány megvásárolta és felújítja azt az épületet, amely az alig több mint 500 fős, Nógrád megyei Lucfalván a tanoda épülete lesz. Ebben az épületben 30-nál több helyi gyerek délutáni fejlesztő, korrepetáló foglalkozásai folynak majd, közte alapítványunk Gondola programjának logikai fejlesztő foglalkozásai is.

A tanoda épületének megvásárlására és felújítására kizárólag magánadományokból (azaz magánszemélyek és magáncégek felajánlásaiból) eddig több mint 12 millió forint gyűlt össze, és mostanra az épület felújítása a finisébe ért. Az adományokról és elköltésükről pontosan elszámolunk ebben a táblázatban.

Tábla

Az elmúlt hónapokban elkészült egy külső falerősítés, mostanra szinte teljesen újjáépült a kerítés, javítottuk az ereszcsatornákat, továbbá nagyrészt megoldottuk a csapadékvíz elvezetését. Belül a vizes blokkban elkészült a csempézés, a falak szinte az egész házban — némi előkészítés után — rövidesen festhetők. A régi ablakok új hőszigetelő üveget kaptak. Felszerelték a vizes blokk WC-it, mosdóit és elindult a korszerű gázfűtés. Az utóbbi különösen nagy szó, hiszen a házban korábban csak vaskályha volt, tehát itt a gáz bevezetése is a mi feladatunk volt.

Fürdő

Mi van még hátra? Egy újabb, ezúttal már rövidebb szakaszt érintő statikai megerősítést és a hegy felől lefolyó csapadékvíz elvezetését követően elsősorban belső munkák maradtak, például az ablakok fafelületének megtisztítása, mázolása, az új beltéri ajtók mázolása és beépítése, a belső festés és a befejező villanyszerelési munkák, valamint a jó adottságú, de elhanyagolt kert rendbehozatala, végül pedig majd a külső vakolat javítása és színezése.
A munkák folynak, és az előre nem látott vagy időközben felmerült plusz kiadások miatt még a gyűjtés is: nagyjából 950.000 forint összegyűjtése után adhatjuk majd át jó szívvel az épületet a gyerekeknek és tanáraiknak.

De nem csak anyagilag lehet segíteni. Márciusban és áprilisban két olyan napot is szervezünk majd, amely során mód lesz arra, hogy a segíteni vágyók ezúttal nem anyagilag, hanem a saját munkájukkal járuljanak hozzá a tanoda teljes elkészültéhez.

Ezek az alkalmak jó lehetőséget biztosítanak majd a falu, a tanodaépület és a szervezők, a helyi kollégák megismerésére. Ha bárki érez magában arra elég elszántságot és némi fizikai erőt, és nem sajnálja egy szombatját, hogy részt vegyen valamelyik nap a felújításban, akár már most is jelezheti szándékát (minden elkötelezettség nélkül) a frigyes kukac prospero pont hu címen. Ha így tesz, akkor őt külön e-mailben is értesíteni fogjuk a munkanapokról. A munkanapokról a következő hetekben adunk majd részletes tájékoztatást a Gondola Facebook-oldalán is.

JF

Lucfa