Tanárok, tanítók számára elérhető a Tábori játékok FB-csoport. Olyan játékokból szeretnénk egy gyűjteményt létrehozni, amelyek játszhatóak iskolai táborokban, osztálykirándulásokon vagy más szabadidős programon.
Játéktípusok
Emberes állomás. Egy emberes állomáson mindig egy feladatot kell teljesítenie egy csapatnak, ez egyaránt lehet műveltségi, ügyességi vagy éppen fizikai jellegű kihívás. Az állomást egyszerre egy csapat tudja teljesíteni, tehát nem közvetlenül egymás ellen játszanak a csapatok. Általában egy játékvezető szükséges a lebonyolításhoz (előfordul, amikor két szervezőre is szükség van).
A táborainkban az állomásokon tölthető időkeret fix (kb. 5 perc), ez szabadon módosítható.
Felesemigaz. Egy játékvezető és 3 „meghívott vendég” szereplésével zajlik egy ilyen játék, a diákokból álló csapatok a közönségben foglalnak helyet. A játékvezető feltesz egy kérdést, amelyre a vendégek három különböző választ adnak. A válaszok közül azonban csak egy a helyes, ezt kell eltalálniuk a csapatoknak.
A csapatok egy rövid megbeszélés (pl. 1 perc) után nyilatkoznak, hogy melyik választ gondolják helyesnek. Akkor kapnak pontot, ha eltalálják, hogy melyik válasz volt a helyes.
Szerencsés, ha olyanok a vendégek, akik elég meggyőzően elő tudják adni, hogy ők mondják a helyes választ.
További információk
Terveink szerint rendszeresen fogunk új játékot megosztani a csoportban. Szívesen fogadunk megjegyzést, kritikát is a játékokkal, vagy magukkal a leírásokkal kapcsolatban is. Ha valaki kipróbálja valamelyik játékot, és ír róla egy rövid élménybeszámolót a csoportba, annak külön örülünk.
A közzétett játékok mindegyikét kipróbáltuk, legalább egyszer láttuk működés közben. A játékokat a MaMuT táborokban használjuk, itt a csapatok általában 9-10 fősek, 5.-9. évfolyamos diákok vegyesen (országos matematikaversenyeken jól szereplő tanulókról van szó). Ha felhasználod valamelyik játékötletünket, ehhez tudod mérni, hogy kell-e esetleg könnyítened vagy nehezítened a feladatokat.
A csoport adminisztrátorai A Gondolkodás Öröme Alapítvány munkatársai.
A MaMuT táborokról itt további részletek is elérhetőek, a következő részben pedig a Sártúrát mutatjuk be alaposabban.
Sártúra
A MaMuT-táborokban minden évben szerepel a „Sártúra” elnevezésű programpont. Nem iszapbirkózásról van szó, a program a nevét a Sár-hegyről kapta. A Sártúra egy tájékozódással összekötött játékos vetélkedő, melynek 4 részéből az egyiket a tábor helyszínének közvetlen közelében lévő Sár-hegyen tartjuk.
A négy rész:
- 0. feladat
- Erdei vetélkedő
- Felesemigaz
- Főfeladat
0. feladat
A feladat célja, hogy az egy csapatba tartozó emberek megtalálják egymást. A 0. feladat megoldásáért a csapatok (többnyire) nem kapnak pontot, viszont csapatnevet csak akkor választhatnak, ha megtaláltak minden csapattagot.
Erdei vetélkedő
Embertelen állomás: A verseny olyan állomása, ahogy nincs jelen állomásfőnök, aki instruálná a gyerekeket. Ezek általában fák törzsére rögzített fejtörők, képrejtvények stb., melyeket térkép alapján találnak meg a csapatok. A megfejtéseket az erdei rész végén egy lapon adják le.
Emberes állomás: A verseny olyan állomása, ahol a feladatot egy vagy két állomásfőnök ismerteti, ők biztosítják a szabályok betartását, valamint utólag pontozzák a csapatok állomáson nyújtott teljesítményét. Egy állomáson egyszerre egy csapat tartózkodik, tehát nem közvetlenül egymás ellen játszanak a csapatok. Az egy állomáson eltöltendő idő csapatonként kb. 6 perc, melyben benne van a feladat ismertetése is.
Felesemigaz
Kell egy játékvezető és 3 „meghívott vendég”. A vetélkedőn résztvevő gyerekek csapatonként ülnek egy-egy kupacban. A játékvezető feltesz egy kérdést, amire a három meghívott vendég ad három különböző választ. Szerencsés, ha olyanok a vendégek, akik elég meggyőzően elő tudják adni, hogy ők mondják a helyes választ. A válaszok közül azonban csak egy a helyes, ezt kell eltalálniuk a csapatoknak. Mindhárom válasz elhangzása után a csapatoknak kell egy kis megbeszélési idő (60 másodperc elegendő, érdemes mérni), majd utána a csapatok nyilatkoznak például megfelelő feliratú lapok feltartásával, hogy melyik vendég által adott választ gondolják helyesnek. Aszerint kapnak pontot vagy sem, hogy jól gondolták-e.
Főfeladat
A Sártúra záró akkordja. Minden csapat egyszerre csinálja ugyanazt a feladatot egy ehhez megfelelően nagy térben (többnyire a tábor helyszínéül szolgáló iskola aulájában, tornatermében vagy teraszán), miközben egy kivetítőn mindenki számára folyamatosan nyomon követhető a főfeladat és a teljes Sártúra összesített állása is.