A Repülő Iskola programunkat tavaly immár negyedik alkalommal szerveztük meg (már elérhető az ötödik évfolyam felhívása). A karantén okozta kényszerű leállás után különös öröm volt az újrakezdés, felüdülés volt újra lelkes és érdeklődő diákokkal, tanárokkal találkozni. A tanév során 53 iskolában tartottunk bemutatófoglalkozást, ezalatt majdnem 5000 km-t tettünk meg, a visszautakat nem is számítva.

Több tanárunk is először vállalt bemutatófoglalkozást, és szinte mindegyikük lelkesen marad erre tanévre is. A foglalkozások néha békésen, gond nélkül zajlottak, néha kalandosabbra sikerültek, de a jó hangulat mindkét esetben biztosított volt. Hogy az új tanárainkat vajon melyik típusú élmények motiválták, mindenkinek a fantáziájára bízzuk, ám a kalandjainkból szemezgettünk egy kicsit az olvasók számára.

Az egyik suliban, amint azt a háttérben látható tábla is hirdeti, példát mutatnak problémamegoldásban: egy pingpongasztal hátát használtuk táblaként.

A tanárok alapvetően minden iskolában kedvesen és segítőkészen fogadtak minket. Volt ahol többet is tettek értünk, mint amire számítottunk: „A fegyelmezésben nem kellett segíteniük (a tanároknak), de az egész foglalkozás úgy kezdődött, hogy az egyikük határozott stílusban begyűjtötte az összes telefont és már tulajdonképpen előre leszidott mindenkit.”

Néha az utazás sem ment könnyen. Aki messzire ment foglalkozást tartani, választhatott, hogy nagyon korán kel: „Fun fact: A reggeli induláskor sikerült az első reggeli villamosról az utolsó éjszakai buszra átszállnom.”;

vagy ottalszik egy napot a városban: „Ha valaki jövőre megy M.-be és előtte ottalszik, javasoljuk, hogy nagyon nézze meg, pontosan milyen szállásra megy, mert a miénk hiába fél utcányira volt a főutcától, nagyon ijesztő társasházban volt.”

Ezen kívül igazán emlékezetes volt a zentai utazás, ahova tömegközlekedéssel nehéz eljutni, így igazi kihívást jelentett a logisztika: „Vonattal indultunk Szegedre, majd ott találkoztunk egy kollégistával, akitől kaptunk egy kocsikulcsot egy olyan kocsihoz, amit O. öccse már előző nap Szegedre hozott nekünk. A kocsiutat még egy szúrópróbaszerű határellenőrzés is izgalmasabbá tette, de szerencsére időben odaértünk és megtarthattuk a Repülő Iskola első határon túli bemutatófoglalkozását.“

Ezek után a jóhiszemű olvasó azt hiheti, hogy ha egy viszonylag közeli iskolába utazunk kocsival, abból már tényleg nem lehet baj. Azonban ez sem volt mindig így: egyik tanárunk két segítőjével ugyanis elkövette azt a hibát, hogy a kocsiúton hazafelé levették a maszkjukat, a tomboló januári covid pedig rögtön le is csapott a lehetőségre. Szerencsére ez a történet is jó véget ért, a három barát egy hét karantént tölthetett el együtt egy gyönyörű faluban, és összességében egy pimaszul jól sikerült nyaralás sült ki belőle.

A foglalkozásainkat általában szépen megszerveztük előre, ám 53 iskola esetén természetesen adódik egy-két kivétel: „Kicsit last minute volt a dolog, B. beteg lett, így csak tegnap este derült ki, hogy ma utazunk. A szervezésnek az általunk látott része zökkenőmentes volt, ma reggel felhívtam a tanárnőt, aki nagyon örült neki, hogy lesz mégis foglalkozás.”

A gyerekek visszajelzéseiben gyakran szerepelt, hogy érdekes, sokszínű feladatokkal találkoztak, ám volt, akit még művészi oldalról is megérintett a foglalkozás: elkészítette az egyik feladatban szereplő „Nagy, fekete téglalap” című festményt is – kicsiben. Az Alapítvány meg is vásárolta a műalkotást 9 számolópálcikáért. A festmény és a pálcikák is láthatóak a képen.

Az anekdotikus élmények mellett természetesen igazán a diákok véleménye a meghatározó. Örülünk annak, hogy 300-nál is több visszajelzés érkezett.

Reméljük, hogy idén is sok iskolával találkozhatunk!

Szepessy Luca, SzG