A Gondolkodás Öröme Alapítvány

MaMuT2 2022

2022-ben sem maradhatott el a MaMuT2 tábor, amelyet a tavalyi pásztói kitérő után újra Mátrafüreden rendeztünk meg. A matekozások témái változatosak voltak, volt szó — többek között — szélmalmokról, matrodiokról, szerkeszthetőségről, projektív geometriáról és Möbiusz-szalagokról is.

A matekprogramok mellett idén több, új szabadidős programot is kipróbáltunk. Sok vitát, beszélgetést szerveztünk (pl.: elitiskolák szerepe, önbizalom kérdése), de volt önismereti program is (,,Elképesztő király volt, nem vártam volna, de egy tök jó beszélgetés kialakult utána a kis csoportunkkal, ami teljesen spontán volt.”). Szintén újdonságként nagy sikert aratott a Vica által szervezett drámajáték is (,,A drámajáték volt a legviccesebb rész az egész táborban!”).

A táborról készített képekből egy rövid válogatást készítettünk, a képek mellett a programokra érkezett jellemző visszajelzések is olvashatók. (A galériában megtalálható táborról készült összes kép.)

Foglalkozások

MS Zoli magyaráz
,,Sokszor találkoztam már azzal a problémával, hogy az adott oktató túl sok feladatot tűz ki, és ezért soknak a megbeszélésére nem marad idő. Plusz az ember azt is érzi, mintha lassan haladna, és mintha soha nem lenne vége a feladatoknak.

Na, ezt én pont nem éreztem, szerintem szuper volt, hogy belátható mennyiségű feladat volt, de így is mindig maradt választék.”

Matekozás a Pink Lady csoportban
,, ‘A matroidokon működik a mohó algoritmus.’ Az volt a kedvenc pillanatom, amikor ezt beláttuk, ezzel keretet adva a foglalkozásnak.”
Matekozás a teraszon
,,Azok a részek jobban tetszettek, ahol több feladat volt egyszerre feladva, és választhattunk, hogy min szeretnénk gondolkozni.”
Mutsu csoport
,,A legemlékezetesebb pillanat pedig talán az, amikor sikerült bebizonyítanom, hogy a Móricka-számok halmaza zárt az alapműveletekre.”
Foglalkozás közben (Starking csoport)
,,A tórusz tandemsakk miatt azóta is fáj a fejem:)”
Bognár Andris előad
,,Andris nagyon összefüggően tartott előadást és különösen felkészült volt, még a tanárok kérdései sem zökkentették ki.”

Szabadidő

ismerkedős játék
,,Az ismerkedős játékot nagyon élveztem, sok új emberrel ismerkedtem meg, olyanokkal is, akikkel egyébként talán nem is lett volna alkalmam beszélgetni.”
Éjszakai kép
,,Az éjszakai bújócska is tetszett, szerencsére senkire nem dőlt rá egy fa.”
Nagytúra a hegyen
,,Nekem a kirándulás volt a legemlékezetesebb program a táborban (főleg a szederbokrokon át vezető rövidebb utak).”
Csoportkép a hegyen
,,A Kartaltúra szokás szerint jól sikerült, a varázsvíz, a sok-sok szederbokor, a lejtők és a meredek emelkedők, tövisek, tüskék felejthetetlenek voltak. A táj, a kilátás gyönyörű volt, és a lemaradó, az emelkedőket kevésbé bíró emberekre is odafigyeltek a többiek.”
Sakk
,,A közösség és a velük csinált szabadidős programok voltak a legjobbak, mint a 16 (!) fős tandem.”
Sártúra közben
,,A Sártúrán meg még jobb volt állomásfőnökként viselkedni, remélem, még majd kipróbálhatom párszor.”
Sártúra csapat egyeztetése
A nyolcadik Sártúráján először dobogón végző Terjék Andris egyeztet a csapattársaival.
Csoportkép a teraszon
,,Úgy tűnt, mintha az emberek 90%-a jófej, és kedves lett volna, ezért imádom a matekos közösségeket.”

A táborról készült további képek elérhetőek a honlapon.

SzG

Támogatás

A program a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (NTP-TSZM-22-0077) támogatásával valósult meg. A támogatási időszak 2022. július 1. — 2023. június 30.

Támogatói logók