Május 13-15-én kerül megrendezésre a ProgTábor újonnan induló, 7-8. osztályos diákokból álló csoportjának első programozás tábora az AIT Budapest Campuson. A csoport táborainak szponzora a Graphisoft (Graphisoft – Building Together), nekik köszönhetően biztosított az anyagi háttér a csoport öt éves programjának megvalósulásához – a támogatást ezúton is köszönjük.
A ProgTáborokról
A ProgTábor sorozat alapítványunk egyik új kezdeményezése, 2020 őszén indítottuk el az első csoportot. A diákok 7-8. osztályosként kezdhetik el a hétvégi programozó táborokat, amelyek egészen 11-12. osztályos korukig végigkísérik tanulmányaikat, támogatva ezzel tehetségük kibontakozását. Korosztályonként egy csoport indul, amelynek létszáma 20-30 fő. A célunk az informatika feladatokon való gondolkodás örömét megmutatni, kinyitni ezt a világot a gyerekek számára, és színvonalas képzést nyújtani nekik. Egy sokszínű, elfogadó közösséget szeretnénk építeni, ami hosszú távon a program kiterjesztésére alkalmas. Fontos számunkra, hogy a matematika táborainkban alkalmazott felfedeztető módszerrel tanítsuk az algoritmusokat, tehát a tanulás alapvetően problémamegoldáson keresztül valósul meg. A számítástudomány oktatásában ez a szemlélet újszerű, a tanárainknak is kihívást jelent, ugyanakkor az eddigi pozitív visszajelzések alapján meggyőződésünk, hogy ezen módszerek nagyban hozzájárulnak a magyar programozók versenyképességének növeléséhez.
A Graphisoft-csoport
A most induló, 7-8. osztályos diákokból álló tábor a harmadik csoport, amit elindítunk e programsorozat keretein belül. Télen hirdettük meg és választottuk ki az 53 jelentkezőből a 25 résztvevőt, egy online feladatsor megoldása során nyújtott teljesítmény alapján. Ez nem jelenti azt, hogy végleges a csoport névsora, hiszen a motivált és tehetséges diákok előtt bármikor nyitva áll az ajtó, hogy csatlakozzanak a hétvégi táborokhoz akár az indulást követően. Ehhez kérjük vegyék fel a kapcsolatot a tábor vezetőjével, Nikházy Lászlóval (laszlo [pont] nikhazy [kukac] gmail [pont] com). Január végén tartottunk egy online tábort a résztvevőknek, amelynek a fő témái a gráfalgoritmusok és a dinamikus programozás voltak. Nagy várakozással tekintünk az első személyes találkozás elébe. 😊
NL