2016. november 25-27-e között tartottuk a Medve-csoport tizenharmadik táborát. A Medve-csoport tagjai — bár nem rangidősek — számítanak az aktív táborozók közül a legtapasztaltabbak. Az egynapos és extra alkalmakat is számítva a mostani volt a 15. táboruk. A mostani alkalom azonban jelentősen különbözött az összes eddigitől.
Egyrészt a tábor tagjainak túlnyomó többsége részt vett az első olimpiai válogatón, így ők csak este 8 órakor tudtak megérkezni. Így az első napon matekozásra már nem jutott időnk.
Másrészt először a táborok történetében két tábor is párhuzamosan zajlott. Emiatt nekünk új helyszínt kellett keresnünk. A tábor így új helyen zajlott, a Baár-Madas Református Gimnázium vendégszeretetét élveztük. A diákok visszajelzései is megerősítették, hogy a helyszín kiváló választás volt, jól sikerült a tábor, az új helyen is.
Miután a diákok megbeszélték a válogató tapasztalatait, el is kezdődött az esti játék is. Ez a már hatodikosokkal kipróbált licitálós rajzolós játék volt. A tizenegyedikesek is élvezték a játékot, bár az elején kicsit nehezen találtak rá a jó stratégiára.
Szombat délelőtt elkezdtük a házi feladatok megbeszélését. Új segítő is érkezett a csoporthoz: Ódor Gergő. Az eddigiek mellett elindult egy új téma is: az algebra. Az új téma feladatai absztraktak voltak. A csapatjáték feladatai kifejezetten nehézre sikerültek, ennek ellenére a csapatok kitartóan gondolkoztak rajta, és végül minden feladatra született megoldás.
Este újra licitálós rajzolód játékot játszottunk, most már igazán nehéz (pl.: Picasso, 56-os forradalom) feladványokkal is sikeresen megbirkóztunk. A takarodó meglehetősen későn, fél 12-kor volt.
A vasárnap főként a szálak lezárásával telt, továbbá egy szép, geometriai összefüggést sikerült alkalmaznunk egy kombinatorikai problémában.
Időpont: 2016. november 25–27.
Résztvevők száma: 24 fő
Táborvezető: Szűcs Gábor
Segítők: Kiss Viktor, Lenger Dani, Kutas Peti, Ódor Gergely, Jankó Zsuzsi, Fehér Zsombor.
Matekfoglalkozások időtartama: 10 óra