
2016. június 3-5. között tartottuk a Lemur csoport 4. táborát. Pénteken a házi feladatok megbeszélése után egy és háromnegyed óra csoportos gondolkozás következett, többek között rekurzív módszerrel és engedékenységgel megoldandó feladatokkal. Este a szokásos gyilkosos játék helyett most kipróbáltuk az idegen szavas játékot, nagyon jól sikerült, igazán kreatív definíciók születtek benne.
Szombat délelőtt több, mint 4 órát matekoztunk, előkerült a végtelen különös természete, egy elromló írógép, és a prímszámok. Lajos bácsi mesélt a számelmélet alaptételéről, és a délelőttöt villámkérdésekkel zártuk. A három órás délutáni szünet után következett a hagyományos szombat délutáni csokiszerző csapatjáték, melynek során 2 és fél óra állt rendelkezésre 5 feladat megoldásához. A feladatok között szerepelt egy különös vándorút, egy robbanó zár kinyitása, és a balszerencsések klubja is. A szombat este a mérhetetlen népszerűségnek örvendő gyilkosos játékkal telt, két csoportban kellett játszanunk a sok résztvevő miatt.
Vasárnap délelőtt egy egész hosszú, 4 óra 15 perces matekprogram volt, fél óra szünettel. A sok megoldás megbeszélés mellett jutott idő néhány új feladat kitűzésére is, színes sapkákkal, és dominókkal. A tábor végén még pár villámkérdéssel lehetett édességet nyerni.
Az egész tábor remek hangulatban telt, mind a gyerekek, mind a segítők jól érezték magukat, és persze nagyon sokat matekoztunk együtt.
Időpont: 2016. június 3-5.
Résztvevők száma: 33 fő
Táborvezető: Nikházy Laci
Segítők: Pósa Lajos, Szűcs Gábor, Csepregi-Horváth Zsófi, Tőri Tünde, Frankl Nóra, Dankovics Attila, Damásdi Gábor, Ureczky Bálint
Matekfoglalkozások időtartama: 14 és fél óra