A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Medve-csoport, 11. tábor

2016. április 8-10-e között tartottuk a kettévált B-csoport első táborát. Az intenzív csoport neve Medve lett. A névadó Medve Gábor a kőszegi alreál híres diákja. Érkeztek hatan az Okapi-csoprtból is, így a csoport létszáma 23 fő lett. Ebből Vankó Mila (EGMO) és Dacher Ádám (betegség) hiányzott, tehát végül 21 diákkal láttunk munkához péntek délután. A hagyományoktól eltérően sok házi feladatot megbeszéltünk, ám szerencsére még ezek mellett is jutott idő új feladatokra is.

A szabadidős program megvitatása során sok opció merült fel (pl.: film, őrjáték), végül az egyik csoport gyilkosos játékot játszot, míg a többiek Mr. X-eztek. Mindenki nagyon elfáradt, ezért az esti takarodó korán volt. Néhányan az ötszöri fogmosás trükkel ezt megpróbálták kijátszania, de előbb-utóbb mindeki ágyba került.

Szombat délelőtt a házi feladatok megbeszélésével folytattuk. A délelőtti étlapon szerepelt a Turán-tétel, illetve sokféle (végtelennel kapcsolatos) konstrukció. A csapatok között volt valamennyi fluktuáció a délutni szünetig. A szünetben a többség focizott, elég nagy lelkesedéssel. Azonban a végére még mindekinek maradt arra is ideje, hogy foglalkozzon a függőben lévő feladatokon.

A délutáni csapatjáték alatt minden csapat nagyon rendesen dolgozott. Szinte mindenki, szinte minden feladatot megoldotta. Este Lajos bácsi vezetésével mutogatós játék és idegen szavak szótárás játékot játszottak a csapatok.

Vasárnap amellett, hogy lezártuk a függőben lévő szálakat, még villámkérdésekre is jutott idő. Egybehangzó vélemények szerint a tábor nehezebb volt, de mindenki azt állította, hogy sikerrel megbirkózott velük. Így a tábort fáradtan, de elégedetten zártuk.

Időpont: 2016. április 8-10.
Résztvevők száma: 21 fő
Táborvezető: Szűcs Gábor
Segítők: Pósa Lajos, Blázsik Zoli, Hujter Bálint, Csepregi-Horváth Zsófi, Kutas Peti, Homonnay Bálint, Simon Péter, Rakovszky Tibor.
Matekfoglalkozások időtartama: 14 óra

Medve-csoport 11. tábor

Medve-csoport, 11. tábor

2016. április 8–10.