A Gondolkodás Öröme Alapítvány

B-csoport 8. tábora

Időpont: 2015. május 29–31.
Táborvezető: Szűcs Gábor
Segítők: Csepregi-Horváth Zsófi, Blázsik Zoli, Homonnay Bálint, Hujter Bálint, Kiss Viktor, Kutas Peti, Pósa Lajos.
Matekfoglalkozások időtartama: 14,5 óra

Ez a tábor volt a B-csoport idei harmadik tábora. Bár a május vége kedvelt időszak osztálykirándulások szervezésére, a 38 diákból 34-en el tudtak jönni, így elég zsúfoltan voltunk a Tapolcsányi utcában. Az érkezésnél kevés segítő volt, de szerencsére a gyakorlott táborozók áthidalták ezt nehézséget, és önállóan intézték a tábor eleji tennivalókat.

Az előző táborból sok és nehéz házi feladat maradt, először azoknak a megoldását beszéltük meg, sőt néhányat még el is tettünk későbbi gondolkozásra. Új feladatok is jöttek, ezek jellemzője, hogy inkább az eddigi anyag szélesítését, ismétlését szolgálták. A szokásoktól eltérően még arra is jutott idő, hogy az új feladatokból néhányat megbeszéljünk péntek este.

Esti játékként idegen szavak szótárás játékot játszottunk, ez a játék ennél a csoportnál most debütált. Nagyon sokan, majdnem 30-an voltak, 5 csapat versenyzett egymással, volt akiknek jobban ment, és volt akiknek kevésbé. A végén holtverseny lett, és mindenkinek sikerült pontot szereznie.

Szombaton folytatódott a program. Reggel megismerkedtünk a gráfokkal. Néhányan ennek kapcsán bánkódtak, ugyanis több, aktuális feladatunkat átfogalmaztuk a gráfok absztrakt, egyszerűbb nyelvére, és így elvesztették az eredeti meséjüket.

A délutáni szünetben rendeztünk egy focibajnokságot is. A bajnokság 5 csapat körmérkőzéséből állt, és elég meglepő módon mind a 10 meccs döntetlennel ért véget. Sőt, az olasz foci legszebb napjait idézve 8 meccs is 0-0 lett. A bírók az éppen nem játszó csapatokból kerültek ki, ez később kisebb súrlódásokra adott okot, amit reméljük, hogy azóta megbeszéltek a résztvevők.

A szombat esti nagy csoki szerző, kis csapatjátékon 11 csapat vett részt. Minden csapat nagyon jól dolgozott, minden csapat legalább 3-4 feladatot is megoldott.

Szombaton kétféle esti program is volt. Többen mutogatós játékot játszottak Lajos bácsival, míg mások a Kiss Viktor által ajánlott filmet nézték meg (Kubrick Dr. Strangelove című filmjét). A visszajelzések alapján mind a két program jól sikerült, bár késve kezdődtek el, mert az épület rendberakásával elmaradtak a diákok. A legnagyobb falat a mosogatás volt, ezt hősiesen Dénes vállalta magára.

Vasárnap reggel később kezdődött a matekozás (az esti program elhúzódása miatt, később volt az ébresztő is). Folytattuk a függőben lévő feladatok megoldását. Ez az év végi és a tábori fáradtság miatt egy kicsit lazább tempóban ment, de így is végére értünk az előre eltervezett feladatoknak.

B-csoport 8.

B-csoport, 8. tábor

2015. május 29–31.