A Gondolkodás Öröme Alapítvány

TechTábor, 2. alkalom

_dsc0032

November közepén tartottuk a Techtábor kísérleti programunk második alkalmát. (A program hátteréről és céljairól az első alkalom bemutatójában olvashat.)

Ez egy egynapos, hétköznapi esemény volt, intenzív, nyolc és fél órás programmal, mindössze másfél órányi szünettel. Az első tábor tapasztalatai alapján, néhány változtatásra szántuk el magunkat. Legnagyobb örömünkre úgy tűnik, hogy sikerült lényegesen javítani a programon: a gyerekektől és a mentoroktól is túlnyomóan pozitív visszajelzést kaptunk a nap során, illetve a gyerekek között egy lelkes, izgatott, alkotó hangulat jelent meg.

Különösen kellemes helyszínen zajlott az esemény: a Logiscool nemcsak biztosította számunkra az egyik termét, de még pizzával, süteményekkel, innivalóval, és a kollégáik kellemes társaságával is elláttak minket. Ezúton is nagyon köszönjük nekik a remek helyszínt és a támogatást!

_dsc0063

Foglalkozások A mostani alkalommal két szempontra figyeltünk különösen:

  • Legyenek a foglalkozások közvetlenül hasznosak a projektjeikhez.
  • Legyen a problémamegoldás a foglalkozások központja.

Emiatt főleg internetes, webappokhoz kapcsolódó foglalkozásokat tartottunk, elsősorban interaktív, „dojo” formátumban.

Chrome bővítmények. A napot az elmúlt egy hónapban készült Chrome bővítmények bemutatásával kezdtük. Ezek között voltak bolondosak és kifejezetten hasznosak is. A készítők élvezték a munkájuk bemutatását, a nézőkre pedig inspirálóan hatottak a lehetőségek. Ezek a kiegészítők el is érhetőek a Techtábor Githubján, illetve a Chrome Extension Store-ban. Az alábbi linkre kattintva részletes leírások is megjelennek.

Chrome-bővítmények

Letöltés időzítő
(Schweitzer Ádám)
download_manager
Ha egy nagyobb méretű fájlt akarunk letölteni, akkor azt érdemes éjszakára időzíteni. Ezt a problémát oldja meg a bővítmény.
Trumpizer
(Németh Balázs)
trump
Egy honlap minden képét lecseréli egy vicces fotóra Donald Trumról.
PageTroller
(Szakály Marcell)
szines
Egy honlap minden dobozának háttér és betűszínét véletlenszerűen átállítja. Továbbá repülő képekkel is díszíti a weboldalt.
Random page
(Fraknói Ádám)
useless
A bővítmény mindenféle haszontalan weblapot ajánl a használónak.
Novowels
(Molnár-Sáska Zoli)
maganhangzok_torlese
A honlap szövegében előforduló magánhangzókat kitörli a szavakból.
Tech fans
(Dobák Dániel)
miki
Egy honlap címeit kicseréli a jelentősebb tech cégeket és táborvezetőket éltető jelszavakra

Tervezés. Nagyobb projektekbe még tapasztalt szoftvertervezőknek is nehéz belekezdeniük – azonban sok módszer létezik arra, hogy könnyebbé tegyük a tervezést. Beszéltünk a „sarkcsillagról” mint tervezési koncepcióról, mérföldkövekről a projekt értelmes tagolásához, és a Minimum Viable Product (MVP) fogalmáról is. A foglalkozás második felében minden csapat – a mentorokkal együtt – definiálta is a saját projektjük sarkcsillagját, MVP-jét, és decemberi mérföldköveit. Érezhetően izgalmas volt a hangulat, ahogy az eddigi homályos ötletek konkrétabb formát öltöttek.

_dsc0004

Git dojo. Az iparban a verziókövetés alapkövetelmény minden valamirevaló projektnél, de már két fős csapatoknak is nagyon megkönnyíti a munkát. Éppen ezért már most — a tábor elején — fontosnak tartottuk a Git bevezetését. Erre egy problémamegoldás-orientált módszert választottunk: a résztvevőknek egy egyszerű programot kellett létrehozniuk párokban. Ezt azonban megvariáltuk szimulált akadályokkal: egyszer bizonyos fájloktól meg kellett szabadulni, másszor törlődött a projekt és elő kellett keríteni – sőt, egyszer még kód-konfliktusba is került a két programozó.

A Git dojo alatt tisztán látszott az a tanulság, hogy azok a foglalkozások, melyeknek a problémamegoldás a központja, lényegesen izgalmasabbak és mélyebb megértéshez vezetnek.

Hálózatok. A webappok készítését elméleti síkon is elkezdtük építeni. Hogyan működik az internet? Hogyan kapcsolódik egy böngésző a világ másik végén lévő szerverhez, és hogyan kommunikálnak? Beszéltünk IP-ról, DNS-ről, routingról, és HTTP-ről is.

_dsc0010

Vélemények. A múltkorihoz hasonló módon a tábort visszajelzések megosztásával zártuk – most is külön jutalmazva az építő kritikákat.

A folytatás. A decemberi alkalomra már megkezdődik a projektek megvalósítása. Mostanra minden csapatnak van egy saját mentora, akiktől folyamatos segítséget kapnak a következő 4-5 hét során. A decemberi alkalmat ezeknek a bemutatásával kezdjük… Már izgatottan várjuk!

Danka Miklós és Szűcs Gábor
táborvezetők

TechTábor 2. alkalom

TechTábor 2. alkalom

2016. november 14.