Felhívás 8-10. osztályos lányoknak matematika versenyfelkészítésre
Kedves Lányok! Szeretnénk segíteni matematikai tehetségetek kibontakoztatásában és ehhez egy lányok számára szervezett felkészítő programban való részvételre hívunk meg Titeket. […]
Kedves Lányok! Szeretnénk segíteni matematikai tehetségetek kibontakoztatásában és ehhez egy lányok számára szervezett felkészítő programban való részvételre hívunk meg Titeket. […]
Ebben a tanévben negyedik alkalommal indítunk tehetséggondozó szakkört hatodik osztályos gyerekek számára. Havonta egy alkalommal, hétköznap 9 órától délután 3
A környezetünk tele van megoldásra váró problémákkal és nem hatékonyan működő rendszerekkel. – Előfordult már veled, hogy remek termékszerű ötleted
Június végén a Tapolcsányi utcai főhadiszálláson gyűltünk össze a hatodikos Smaragd és Zafír csoportokkal, egy kétéjszakás, közös tábor keretében. A
54 diák vett részt a táborban. Volt akinek ez már a nyolcadik MaMuT részvétele volt, de voltak olyanok is, akik
Egy szép napos vasárnap délután kezdetét vette az idei MaMuT tábor. Érkezés után mindenki elfoglalta a szobáját, megismerkedett a szobatársaival