A Gondolkodás Öröme Alapítvány

EGMO-felkészítés (2023/24)

2024. április 11. és 17. között Grúziában, Tskaltubo városában kerül megrendezésre a tizenharmadik Európai Leány Matematikai Diákolimpia, az EGMO (https://www.egmo.org/). Országunk a versenyen egy négyfős csapattal képviseltetheti magát, melynek összetétele 2024. elején derül majd ki.

A válogatás szempontjai: a válogatóversenyeken (2023. október, 2023. november és 2024. január) elért eredmény, illetve az őszi félév gyakorló feladatsorain 2-2 kijelölt feladatra beküldött megoldások.

A versenyen való sikeres szerepléshez, illetve a kiutazó csapatba kerüléshez is alapvetően nélkülözhetetlen az alapos felkészülés, ezt többféleképpen is szeretnénk segíteni. Év közben körülbelül havi rendszerességgel tematikus gyakorló feladatsorokat küldünk az érdeklődőknek és a beküldött megoldásaikra személyesen is visszajelzünk. Emellett a válogatók és a beküldendő feladatok összesített eredménye alapján a legeredményesebb diákok meghívást kapnak egy tavaszi intenzív EGMO felkészítő hétvégére is.

A felkészülésbe érdemes minél előbb, akár már kilencedikesként bekapcsolódni. Minden lány jelentkezését szeretettel várjuk, akit érdekel a versenyrészvétel lehetősége és nem riad vissza attól sem, hogy ebbe komolyabb munkát fektessen.

A felkészülésről és a válogatás szabályairól a https://cms.renyi.hu/olimpiak/ oldal EGMO füle alatt találtok további részleteket. Emellett bármilyen kérdés esetén bátran írhattok az egmo.hungary@gmail.com címre is. 🙂

Kiss Melinda Flóra, Baran Zsuzsa