Budapesti minitábori foglalkozásainkra évente 25-30 tehetséges, lelkes hatodikos gyerek érkezik szerte az országból. Szerettük volna a lehetőséget több gyerekhez eljuttatni, olyanokhoz is, akik nem tudják megoldani, hogy havonta egyszer, hosszú utat megtéve eljussanak hozzánk. Így merült fel a gondolat, hogy más városokban is lehetővé tegyük hasonló szellemiségű szakkörök elindítását, a felfedeztető matematikaoktatás jegyében. Minitáboraink anyagát átdolgoztuk úgy, hogy ez mások által is használható legyen, a minitábortól eltérő formában, elsősorban heti rendszerességű, délutáni szakkörökre gondolva. Az anyagot Szenyovszky Judit vezetésével Damásdi Anna és Damásdi Gábor állította össze, a munkát a Sonrisa támogatta. A kidolgozott szakmai anyag lehetőséget teremtett arra, hogy az ország különböző településein tanító kollégák kipróbálják, városi szakköröket indítsanak ennek segítségével, melyre a környező településekről is szívesen fogadják a matematika iránt érdeklődő, tehetséges gyerekeket.
A szakkörvezetőkkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, megvitatjuk a helyi tapasztalatokat, anyagunkat igyekszünk a tapasztalatok és a felmerült új ötletek alapján közösen formálni, folyamatosan fejleszteni.
Szeretnénk évről évre fokozatosan bővíteni a gyerekek körét, akik részt vehetnek a városi szakkörökön.
Az első tanév tapasztalatai
2021 őszén három helyszínen indultak szakkörök, heti rendszerességgel, másfél órában, a helyi iskolákban tanító kollégák vezetésével.
- Gödöllőn Polák Péter, a Premontrei Iskolaközpont matematika-biológia szakos tanára,
- Sárospatakon Géczi Tamásné, a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola matematika szakos tanára,
- Szombathelyen Barczi Péter, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium matematika-fizika szakos tanára vezette a helyi szakkört.
A tanév vége felé megkértük szakkörös gyerekeinket, hogy egy kérdőív segítségével osszák meg velünk a véleményüket, milyennek találták a foglalkozásokat. Néhányat idézünk ezek közül:
- „Nekem az tetszett, hogy a feladatokon közösen is ötleteltünk.”
- „Nagyon élveztem ide járni. Nagyon jó a közösség, végre találtam valakiket, akikkel hasonló az érdeklődésünk. A feladatok ötletesek voltak, a hozzájuk írt „történeten” is jól szórakoztunk.”
- „A szakkör a hét legjobb másfél órája.”
- „A legjobb az egészben, hogy jól érzed magad és jó a hangulat. A másik meg hogy nagyon gyorsan összeszokott a társaság és most már egy igazi közösség vagyunk.”
- „Érdekesek, elgondolkodtatóak voltak a feladatok, sokszor döbbentem rá a megoldásokra: “Ja, tényleg!””
2022 őszén induló városi szakköreink és városi minitábor:
Ebben a tanévben két helyszínen heti rendszerességű szakkör, Gödöllőn havi egy alkalmas, teljes napos minitábor indul.
Gödöllői minitábor
- Szakkörvezető: Polák Péter
- Helyszín: Premontrei Iskolaközpont
- Felhívás
Pomázi városi szakkör
- Szakkörvezetők: Pizág Levente és Tassyné Berta Andrea
- Helyszín: Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
- Felhívás
Szombathelyi városi szakkör
- Szakkörvezető: Barczi Péter
- Helyszín: Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium