Az ifik sajátos szerepet töltenek be a tábor életében. Olyan fiatalokról van szó, akik közeli kapcsolatban állnak a matematika oktatásával: tehetséges diákként „különleges bánásmódban” részesültek, és ennek eredményeképpen részt szeretnének vállalni valamilyen formában a jövő tehetségeinek gondozásából. Ez azt jelenti, hogy az ifik nem tanárok (egy részük nem is válik hivatásos tanárrá), de már rendelkeznek némi oktatási tapasztalattal.
Az ifikre háruló fő feladatok:
- a gyerekek szórakoztatása: az ifik szervezik a hagyományos sportprogramokat, különféle társasjátékokat tanítanak a gyerekeknek (a szokásos 3-7 fős társasjátékoktól kezdve a nagyobb csoportokban játszható játékokig), és részt vesznek a tábor egyik fő mulatságának tekinthető Sártúra (leginkább egy erdei akadályversenyekhez hasonlítható vetélkedő) megszervezésében. A társasjátékok megtanítása fontos része a tábornak, mivel egy fontos cél a gyerekek bevonása olyan társas tevékenységekbe, amelyekkel korábban még nem találkoztak (a játékok kiválasztása persze szubjektív, és a tábor szervezőinek ízlését tükrözi, bár újabban már a gyerekek is hoznak magukkal játékokat).
- a takaródó felügyelete: az ifik felelnek azért, hogy a táborban résztvevő gyerekek időben lefeküdjenek, hogy másnap kipihenten tudjanak részt venni a matematikai programokon. A takaródó lebonyolítása lényegében szobákra bontva történik: mindegyik ifi a neki kiosztott szobára (vagy szobákra) felügyel.
Az ifik külön felelősséggel tartoznak a hozzájuk beosztott szoba lakóiért. A gyerekek gondjaikkal közvetlenül a hozzájuk tartozó ifihez fordulhatnak. Ezek mellett az ifik igyekeznek gondoskodni arról, hogy a tábor a gyerekek számára minél tartalmasabban teljen (például folyamatosan tájékoztatják őket az aktuális programokról, és a programban való részvételre bíztatják őket). Azonban ez a feladat nem csak felelősséget jelent: az ifik gyakran baráti kapcsolatba kerülnek a szobájuk lakóival. Ennek a viszonynak egyik kedves eleme a lefekvés előtti barkochba-történet. A mesélő csak a történet elejét ismerteti: a teljes történetet a gyerekeknek kell kitalálniuk barkochba-kérdésekkel (amikre a válasz csak igen vagy nem lehet).
Az előbbiekben ifik tábori teendőit ismertettük, de ezek mellett az ifik jelentős szerepet vállalnak a tábor megszervezésében is. A szponzorok keresésében, a tábori programok meghatározásában, az utazás megszervezésében, különböző írásos anyagok megfogalmazásában, és a diákok meghívásában egyaránt segédkeznek (ez a segítség teljesen önkéntes alapú: mindenki tudásának és érdeklődésének megfelelően igyekszik segíteni).
Eddig szó esett arról, hogy az ifik mit nyújtanak a tábornak, de nem árt azt is hangsúlyozni, hogy a tábor is rengeteget nyújt az ifik számára: az ország leghíresebb tanáraitól leshetik el a matematika oktatásának módszereit és fogásait (például az úgynevezett felfedeztető matematikaoktatást). Reményeink szerint ez is hozzájárul a magyarországi matematikaoktatás nemzetközi színvonalának megtartásához.
Az eddigi táborok segítői:
2022
Csepregi-Horváth Zsófia
Danka Miklós
Dankowsky Zorka
Dobos Sándor
Hansel Soma
Imolay András
Jakucs Erika
Juhász Péter
Katona Dániel
Klász Viktória
Kocsis Anett
Kristóf Gergelyné
Molnár-Sáska Gábor
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal
Pereczes Mariann
Pintér Richárd
Pósa Lajos
Simon Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tőri Tünde
Vályogos Anna
Tanárszakos segítők
Bursics Balázs
Sebe Anna
Brutóczki András
Nemes Anna Rebeka
2022 (MaMuT2)
Damásdi Gábor
Hegedűs Dániel
Hujter Bálint
Imolay András
Juhász Péter
Kiss Melinda Flóra
Kovács Benedek
Lenger Dániel Antal
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal Dávid
Paróczi Orsolya
Sándor András
Simon Péter Zoltán
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Várkonyi Zsombor
Zólomy Kristóf
2021
Bóra Eszter
Csepregi-Horváth Zsófia
Dobos Sándor
Farkas Ádám
Hansel Soma
Imolay András
Jakucs Erika
Juhász Péter
Katona Dániel
Kocsis Anett
Molnár-Sáska Gábor
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal
Nikházy László
Pósa Lajos
Sándor András
Simon Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tőri Tünde
Vályogos Anna
Tanárszakos segítők
Babus Réka
Balics Eszter
Rábai Domonkos
Rokonay Petra
Szepessy Luca
Pintér Richárd
Vigyikán Villő
2021 (MaMuT2)
Csahók Timi
Damásdi Gábor
Imolay András
Juhász Péter
Keleti Tamás
Kiss Melinda
Kovács Benedek
Matolcsi Dávid
Molnár-Sáska Zoli
Lenger Dániel
Nagy Kartal
Szűcs Gábor
Simon Péter
Surányi László
Zólomy Kristóf
2020
Csahók Tímea
Csepregi-Horváth Zsófia
Damásdi Anna
Damásdi Gábor
Danka Miklós
Imolay András
Juhász Péter
Katona Dániel
Kristóf Gergelyné
Molnár-Sáska Gábor
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal
Nikházy László
Pósa Lajos
Sándor András
Simon Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tőri Tünde
Vályogos Anna
Tanárszakos segítők
Szauer Marcell
Ceglédi Viktória
Träger Magdolna
Babus Réka
Doros Júlia
2020 (MaMuT2)
Frenkel Péter
Hujter Bálint
Imolay András
Juhász Péter
Kovács Benedek
Lenger Dániel
Matolcsi Dávid
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal
Ştefi Preda
Szűcs Gábor
Zólomy Kristóf
2019
Bóra Eszter
Csahók Tímea
Csepregi-Horváth Zsófia
Damásdi Anna
Damásdi Gábor
Danka Miklós
Imolay András
Jakucs Erika
Juhász Péter
Kristóf Gergelyné
Molnár-Sáska Gábor
Molnár-Sáska Zoltán
Molnár-Sáska Zsófia
Nagy Kartal
Nikházy László
Pósa Lajos
Sándor András
Simon Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tőri Tünde
Vályogos Anna
Tanárszakos segítők
Kiss Melinda
Polák Péter
Valaczka Ágnes
Dankowsky Zorka
Gál Adrienn
2019 (MaMuT2)
Frenkel Péter
Hujter Bálint
Imolay András
Juhász Péter
Kovács Benedek
Lenger Dániel
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal
Steller Gábor
Szűcs Gábor
2018
Damásdi Gábor
Danka Miklós
Farkas Ádám
Juhász Péter
Katona Dániel
Kiss Viktor
Kristóf Gergelyné
Molnár-Sáska Gábor
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal
Nikházy László
Ódor Gergő
Sándor András
Simon Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tőri Tünde
Csepregi-Horváth Zsófia
Bärnkopf Anna
Homonnay Bálint
Tanárszakos segítők
Szeibert Janka
Muzsnay Anna
Markó Zoltán
Csahók Tímea
2018 (MaMuT2)
Frenkel Péter
Gyenes Zoltán
Homonnay Bálint
Hujter Bálint
Juhász Péter
Kovács Benedek
Nagy Kartal
Steller Gábor
Szűcs Gábor
2017
Damásdi Gábor
Danka Miklós
Farkas Ádám
Juhász Péter
Katona Dániel
Kiss Viktor
Kristóf Gergelyné
Molnár-Sáska Gábor
Molnár-Sáska Zoltán
Nagy Kartal
Nikházy László
Ódor Gergő
Sándor András
Simon Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tőri Tünde
Tanárszakos segítők
Likker Karolina
Csepregi-Horváth Zsófi
Bärnkopf Anna
Vancsics Zita
Edőcsény Csenge
Szabó Márton
Horváth Tamás
2017 (MaMuT2)
Hujter Bálint
Juhász Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
2016
Damásdi Gábor
Danka Miklós
Farkas Ádám
Hujter Bálint
Juhász Péter
Katona Dániel
Kiss Viktor
Molnár-Sáska Gábor
Molnár-Sáska Zoltán
Nikházy László
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Simon Péter
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tőri Tünde
Zámbó Csilla
Tanárszakos segítők
Ádám Réka
Bursics Anna
Kószó Eszter
Skultéti Anikó
Incze Edit
Oláh Péter
Csikós Viktória
Tamás Klára
2016 (MaMuT2)
Hujter Bálint
Juhász Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
2015
Damásdi Gábor
Danka Miklós
Farkas Ádám
Gyenes Zoltán
Hujter Bálint
Juhász Péter
Katona Dániel
Kiss Mátyás
Kiss Viktor
Kocsis Szilveszter
Molnár-Sáska Gábor
Nikházy László
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Simon Péter
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Tanárszakos segítők
Szabó Zsanett
Csányi Petra
Ruff László
Szilágyi Dániel
Fábián Kata
Somogyi Anikó
Vígh Szabolcs
Zámbó Csilla
2015 (MaMuT2)
Damásdi Gábor
Gosztonyi Balázs
Steller Gábor
2014
Damásdi Gábor
Danka Miklós
Farkas Ádám
Hujter Bálint
Katona Dániel
Kocsis Szilveszter
Kiss Viktor
Kovács Péter
Nikházy László
Simon Péter
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tanárszakos segítők
Barbarics Márta
Csörgő Katalin
Héra Kornélia
Kiss Mátyás
Meggyesfalvi Boglárka
Radnai Ágnes
Somlói Zsófia
Vitkóczi Fanni
2014 (MaMuT2)
Czeller Ildikó
Gosztonyi Balázs
2013
Csorba Péter
Danka Miklós
Gyenes Zoltán
Katona Dániel
Kiss Viktor
Kovács Péter
Nikházy László
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tassyné Berta Andrea
Vörös László
Tanárszakos segítők
Hujter Bálint
Károlyi Gergely
Kissné Tóth Réka Judit
Kovács Veronika
Papp Ágnes Veronika
Pártos Boglárka
Tardos Zsófia
Törökné Csörgő Judit
2013 (MaMuT2)
Czeller Ildikó
Gosztonyi Balázs
Kiss Viktor
Szűcs Gábor
2012
Danka Miklós
Farkas Ádám
Gyenes Zoltán
Katona Dániel
Kiss Viktor
Kocsis Szilveszter
Kovács Péter
Nikházy László
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Vörös László
Tanárszakos segítők
Farkas Mariann
Fekete Márta
Fridrik Richárd
Nagy Judit
Poór Márk
Pozsonyi Enikő
Takáts Gergely
Velkey Kristóf
2011
Farkas Ádám
Gosztonyi Balázs
Gosztonyi Katalin
Gyenes Zoltán
Kiss Viktor
Kocsis Szilveszter
Korándi Dániel
Nikházy László
Steller Gábor
Szűcs Gábor
Tassy Gergely
Tanárszakos segítők
Dukán András Ferenc
Ivancsó Veronika
Kovács Péter
Kulcsár Nárcisz
Kutas Péter
Mahler Attila
Nagy Örs
Tudja Éva
2010
Csorba Péter
Danka Miklós
Gosztonyi Balázs
Gosztonyi Katalin
Gyenes Zoltán
Kalina Gergely
Katona Dániel
Kocsis Szilveszter
Korándi Dániel
Steller Gábor
Tassy Gergely
Tanárszakos segítők
Gusztáv Edit
Kalmár Zoltán
Nagy Judit
Tóth Enikő
Vastag Andrea
Zöldy Róbert
2009
Gosztonyi Balázs
Gosztonyi Katalin
Gyenes Zoltán
Kalina Gergely
Katona Dániel
Kocsis Szilveszter
Korándi Dániel
Mészáros Gábor
Steller Gábor
Tassy Gergely
Tanárszakos segítők
Julianna Connelly
Csorba Emese
Eckert Bernadett
Jenei Péter
Lakó Viktória
Magyar Róbert
Mécs Anna
Németh Anna
Szabó Emese
2008
Gosztonyi Balázs
Gosztonyi Katalin
Gyenes Zoltán
Kalina Gergely
Katona Dániel
Kocsis Szilveszter
Korándi Dániel
Steller Gábor
Tassy Gergely
Tanárszakos segítők
Dobos Dániel
Gedeon Veronika
Kertész Orsolya
Kiss Anna
Kovács Péter
Pluhár Gabriella
Török Anna
2007
Gosztonyi Balázs
Gyenes Zoltán
Kalina Gergely
Simon Balázs
Steller Gábor
Tassy Gergely
Vörös László
Tanárszakos segítők
Berta Andrea
Deme-Farkas Rita
Gosztonyi Katalin
Jeneiné Bicsák Krisztina
Katona Dániel
Kézér Ildikó
Lamatsch Anikó
Poros Klára
Sándor Rita
2006
Gyenes Zoltán
Jankó Zsuzsanna
Kalina Gergely
Keszthelyi Dániel
Kocsis Szilveszter
Mészáros Gábor
Molnár Ágnes
Simon Balázs
Steller Gábor
Tassy Gergely
Vörös László
2005
Gyenes Zoltán
Kalina Gergely
Keszthelyi Dániel
Mészáros Gábor
Molnár-Sáska Gábor
Simon Balázs
Steller Gábor
Szabó Anna
Szabó Ivett
Szabó Tünde
Tassy Gergely
Vörös László
Zsigrai Elvira
2004
Gyenes Zoltán
Kalina Gergely
Keszthelyi Dániel
Molnár-Sáska Ildikó
Simon Balázs
Steller Gábor
Szabó Anna
Tassy Gergely
Vörös László