2019-ben indítottuk el programunkat azzal a céllal, hogy minél több lányt ösztönözzünk a matematika és – szélesebb értelemben – a természettudományos (STEM) területek iránti érdeklődésre. Eredeti küldetésünk az volt, hogy minél több diákot készítsünk fel az Európai Lány Matematikai Diákolimpiára (EGMO), de mára programunk egy sokkal átfogóbb tehetséggondozó kezdeményezéssé nőtte ki magát.
A 2025/2026-os tanévben közel ötven tehetséges diák vett részt hétvégi és nyári táborainkban. Az év során több hétvégi tábort szerveztünk két csoportban, valamint egy intenzív, egyhetes nyári tábort. A hétvégi alkalmak során minden egyes foglalkozás egy-egy kiemelt témára épült, amelyek nemcsak az azonnali versenyfelkészülést támogatták, hanem hosszú távon is hozzájárultak a résztvevők matematikai gondolkodásának fejlődéséhez. Alapítványunk szemléletének megfelelően a tananyagokat felfedező, problémamegoldó módon közelítettük meg, ösztönözve az önálló gondolkodást és a kreatív megoldáskeresést.
Az idei nyári táborunkat a Tittel Pál Kollégiumban rendeztük Pásztón 2026 július 12-17 között. A kollégium ideális körülményeket teremtett a tábor lebonyolításához.


Az ötnapos program során a fiatalabb résztvevőkkel Velich Nóra, Nagy Leila, Hodossy Réka, Balaskó Noémi és Nagy Kartal foglalkoztak, míg az idősebb diákok szakmai munkáját Molnár-Sáska Zoltán, Móricz Benjamin és Győrffy-Kerekes Anna irányították. A tábor zökkenőmentes lebonyolításáról Szabó Anita Ivett és Molnár-Sáska Gábor gondoskodtak. Rajtuk kívül a tábor sikeréhez jelentősen hozzájárult még Miklós Janka, aki ugyancsak lelkes és odaadó segítséggel támogatta a résztvevőket. A fiatalabb csoport olyan izgalmas matematikai területeket fedezhetett fel, mint a Menelaosz és Ceva tétele, a táblázatos eszközök a kombinatorikában vagy a számelméleti phi-függvény, míg az idősebb diákok mélyebb, haladóbb témákban merülhettek el, mint például hogyan alkalmazhatók invariánsok és potenciálfüggvények a kombinatorikában, Menelaosz és Ceva tételei a geometriában, illetve az Euklideszi algoritmus a számelméletben , de előkerült LTE (Lifting The Exponent) lemma is. A táborban lehetőség nyílt egy próbaversenyre is, ahol a résztvevők tesztelhették tudásukat.
Bár a tábor középpontjában a matematika állt – napi hét órányi intenzív tanulással –, a közösségi élményekre is nagy hangsúlyt fektettünk. A programot társasjátékok, sportprogramok és egy kirándulás színesítette, amelynek során ellátogattunk a közeli Mátrába, és felfedeztük a Vörös-kő-kilátót, valamint felmentünk Ágasvárra. A tábort egy közös tábortűz mellett zártuk.



Őszintén bízunk abban, hogy a tábor és a felkészítő programok nemcsak kiemelkedő szakmai támogatást nyújtanak, hanem segítenek egy összetartó, inspiráló közösséget építeni, ahol a lányok örömmel, egymást segítve mélyülnek el a matematikában, miközben magabiztosságuk és önállóságuk is erősödik.

A táborban való részvétel mindenki számára ingyenes volt. Nagyon köszönjük az AIT-nek (Aquincum Institute of Technology) a budapesti évközi hétvégi táborokhoz a helyszín biztosítását, valamint ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat nagylelkű támogatóinknak, a Jane Streetnek, a Morgan Stanleynek és a BlackRocknak, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.
A 2026/2027-es tanévben folytatjuk a táborokat!
Molnár-Sáska Gábor