Varázslatos hangulat Miskolcon – ilyen volt az idei KisDürer Döntő

A diákok, tanárok és szervezők mellett idén sárkányok, tündérek és manók is ellepték január 16-17-én a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumát, viszont a valódi kihívást idén is a matekfeladatok okozták a versenyzőknek. Összesen 49 csapat vágott neki küzdelemnek, és szerencsére mindannyian sikeresen vették az akadályokat, mind a pénteki kifejtős, mind a szombati váltó fordulón. Hogy kiknek a fegyvere (az esze) volt a legélesebb ezen a januári hétvégén, az az oldal alján, illetve itt megtalálható.

Ugyanakkor egyik nap sem ért véget a visszaszámlálók lejártával, sőt bizonyos szempontból akkor kezdődött az igazi kaland. Péntek délután a legbátrabbak tornyot építhettek, filmjeleneteket alkothattak újra, de még az Egy Gyűrűt is eljuttathatták a Végzet hegyébe, valamint számos rejtvény várta őket a teaházban is. Természetesen kalandoraink nem csak élményeket, hanem Dürer dollárokat is gyűjthettek, amiket a szombati liciten és licitboltban ajándékokra is válthattak, miután a Fele sem igaz játékban meghallgatták a szervezők képtelen, de igaz történeteit.

A KisDüreren elsősorban Északkelet-magyarországi iskolák 5-8. osztályos tanulói vesznek részt, akiknek tanárai nélkül nem lenne lehetőségünk megszervezni a versenyt, így ezúton is köszönjük nekik. Nagyon hálásak vagyunk továbbá a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumnak, akik évről évre a helyszín mellett rengeteg segítséget biztosítanak.

Az 5-6. osztályosok kategóriájában 153 háromfős csapat indult, közülük 25 csapat tudott részt venni a miskolci döntőn. A dobogós helyezéseket a következő csapatok szerezték meg:

  1. Lapazarlók: Bajkó Péter, Gertner Milán, Kóbor Júlia Ilona
    Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium; Dunakeszi
  2. TIGrisek: Csaba András, Harangi János, Winkler-Antal Vanda
    Gödöllői Török Ignác Gimnázium; Gödöllő
  3. Köbüki: Séra Laura, Molnár Bálint, Földi Míra
    Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola; Kisvárda

Az idősebbeknek szóló kategóriában, a 7-8. osztályos diákok közül 152 csapat mérte össze a tudását a regionális fordulóban, a döntőbe közülük is 24 csapat jutott be. A legjobbjaik:

  1. Agymenők: Katona Amina, Tajti Márton, Sági Szabolcs
    Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum; Eger
  2. Fűszeres fasírt: Koncz Olivér, Bene Balázs, Fejes Eszter
    Miskolci Herman Ottó Gimnázium; Miskolc
  3. Mind1 TIG: Barabás Ákos, Keszthelyi Kolos, Winkler-Antal Dalma
    Gödöllői Török Ignác Gimnázium; Gödöllő

Gratulálunk a résztvevő csapatoknak, reményeink szerint jövőre találkozunk!

Feladatok és eredmények elérhetőek a verseny honlapján. Képeket a FB-oldalon találhattok.

Glück Kriszti


A XIX. Dürer Matematikaverseny a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által kiírt, a Nemzeti Tehetség Program NTP-TMV-M-25-B-0038 kódjelű pályázatának (támogatási időszak: 2025. szeptember 1. — 2026. augusztus 31., támogatási összeg: 4 000 000 Ft) segítségével valósul meg.

Scroll to Top