A Gondolkodás Öröme Alapítvány

EGMO felkészítő tábor Olaszországban –  beszámoló

2024. november 13-17-e között vettünk részt a Gondolkodás Öröme Alapítvány támogatásával az olasz EGMO (European Girls’ Mathematical Oympiad) felkészítők évente Pisában megrendezett matematika táborában. A programon rajtunk (Hodossy Réka, Sárdinecz Dóra, Veres Dorottya, Zhai Yufan) kívül részt vett pár horvát és svájci lány, és természetesen az olaszok.

Pisa a matek központja Olaszországban, az egyetem ahol tartották a foglalkozásokat, az egyik legszínvonalasabb és legrégebbi egyetem Olaszországban. A foglalkozásokat tartó egyetemisták szavaival élve a város fele turista, a másik fele egyetemista.

A matek programok során az olimpiákon szereplő témakörökből (kombinatorika, algebra, számelmélet, geometria) részt vettünk egy-egy 4,5 órás foglalkozáson, amiket szint szerint három csoportban tartottak meg. A két könnyebb csoport csak olasz lányokból állt össze, míg az utolsó csoportot a nemzetközi diákok alkották. A foglalkozások első részében kis csoportokban gondolkodtunk a feladatokon, majd a foglalkozás végén átbeszéltük a megoldásokat és a feladatok közben megismert hasznos ötleteket.

A program első és utolsó napján utaztunk, ezzel pedig maradt időnk várost nézni, szuveníreket venni, és kreatív fotókat is készíteni a látványosságokkal. A Ferde Torony például mindössze néhány perc sétára volt a szállástól, ráadásul a torony teteje látszott a hotel tetején lévő teraszról is.

Az olasz szervezők a matekprogramokon kívül egyéb szabadidős elfoglaltságokkal is készültek a diákoknak. Szombat délután jelentkezhettünk egy kincskeresésre, ahol 3 fős csoportokban teljesítettünk különböző játékos feladatokat városszerte az állomásokon (egy kitalált halandzsa nyelvet kellett megfejteni példamondatok segítségével; egy híd két oldala között áthozni egy 2 oldalas szövegből minél többet úgy, hogy memorizálnunk kellett szó szerint). Itt volt alkalmunk jobban megismerkedni a külföldi lányokkal. De minden este volt idő sétálgatni egy kicsit a városban, és újra és újra megnézni a tornyot és a város hangulatos utcáit.

Szombat este megnéztünk Marjam Mirzakaniról, az első női Fields-érmes matematikusról egy filmet, majd elmentünk közösen pizzázni, mert az olasz lányoknak ez volt az utolsó estéjük a táborban.

Vasárnap délelőtt megírtuk a tesztet, ami az olaszoknak beleszámított a válogatásba. Ez a feladatsor eléggé különbözött a magyar válogató feladatsoraitól. Itt 10 könnyebb feladat volt: 4 rövidebb, 4 hosszabb, valamint 2 ismert feladat, ez utóbbiak egy előre elküldött feladatsorból kerültek ki.

Vasárnap este még elmentünk a svájci lányokkal az egyetem kollégiumába társasozni. Rájöttünk, hogy az olaszok nagyon jók a set társasjátékban és az idegen nyelvű szerepjáték (Secret Hitler) is maradandó élményt okozott.

Az olaszok nem véletlenül híresek a tészták iránti szeretetükről: minden nap volt ebédre és vacsorára is paradicsomos tészta „előételként”. Természetesen az őszi idő ellenére megkóstoltuk az olasz gelatot is.

Összességében jó hangulatban telt az utazásunk, hasznosnak éreztük a programot, így ez mindannyiunk számára egy kedves emlék marad.

Hodossy Réka, Sárdinecz Dóra, Veres Dorottya, Zhai Yufan, Nagy Leila