
Nagyon szerettük volna, ha a középiskolások döntőjét élőben rendezhetjük meg, ezért el is halasztottuk, és nem a szokásos, februári időpontban tartottuk meg. Végül ez sem segített, online kellett megtartanunk a döntőt. Így a döntő kivételesen május 21-22-én zajlott, mint kiderült, éppen Albrecht Dürer születésének 550. évfordulóján (1471. május 21.).
Az online változat ellenére sem szerettünk volna lemondani a szabadidős programokról, hiszen a Dürer verseny egyik fontos célja, hogy lehetőséget biztosítsunk új emberek megismerésére és közösséget teremtsünk.
Előkészületek
Lassan másfél évet töltöttünk online, ez minket is megviselt, így az előkészületek nem mentek zökkenőmentesen. Nehezebben tudtunk kommunikálni, nem tudtuk, hogy hányan fognak részt venni a versenyen és a szabadidős programokon. Az sem könnyítette meg a helyzetünket, hogy a verseny időpontja éppen a vizsgaidőszak elejére esett, többen még szakdolgozatot is írtak.
Ennek ellenére lelkes szervezők egy része az utolsó egy hónapban sok időt és energiát fektetett bele, hogy minden időben kész legyen és online is hasonló élményt nyújtsunk a diákoknak, mint élőben. A feladatsorok és a programok kitalálása mellett még egy teljes Discord szervert is fel kellett építeni, amely a verseny “helyszínéül” szolgált.
Versenyek
Idén a kategóriák száma bővült, létrejött az F+ kategória is, amelynek tapasztalatairól, szabályairól egy beszélgetést is tartottunk a diákokkal. Sajnos a fizika kategóriában az online megvalósítás áldozatául esett a mérés, reméljük, jövőre személyesen találkozunk és folytatni tudjuk a megszokott módon.
A matek és kémia kategóriákban a szokásos módon volt megrendezve a verseny, első nap kifejtős feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak, illetve matekból stratégiás játék is volt. A második napon pedig váltót szerveztünk a diákoknak. Próbáltuk a lehető legjobban visszaadni ennek a hangulatát és gyorsan adni a feladatokat. Ez hol kisebb, hol nagyobb sikerrel ment, bízunk benne, hogy azért a résztvevők ebben a formában is élvezték a váltóversenyt.
Szabadidős programok
Nagy örömünkre nagyon sokan részt vettek a különböző programjainkon. A csapatok társasozhattak a Board Game Arena oldalán keresztül, sőt, szerveztünk társas bajnokságokat is (sakk, Honfoglaló, Solo). Péntek délután Csomós Petra, az ELTE Matematika Intézetének oktatója tartott előadást a járványok terjedésének matematikájáról.
Krimijátékot is szerveztünk, ami a személyes döntőn megszokottól eltérően úgy kezdődött, hogy néhány szervező eljátszott egy kihallgatási jelenetet. Kicsit féltünk, hogy túl nehéz lett a feladvány, de végül több jó megoldás is érkezett, aminek nagyon örültünk. Péntek este tartottunk egy kvízt is, aminek — a visszajelzések alapján — nagy sikere volt a diákok körében.
Megjelent az Ajtósi Hírmondó is, ebben érdekes cikkek mellett rejtvényeket is találhattak az olvasók. Az online döntő legtöbb versenyzői aktivitást kiváltó programlehetősége a viccmesélés csatorna volt. Ide bárki küldhetett be vicceket, mémeket, amiket a többiek reakciókkal értékeltek (12 reakciót felett Dürer Dollár járt érte).
Licit
Az idei döntő legmeghatározóbb alkotásának a Dürer Dollár Botot mondanám. Ezen keresztül adtunk a diákoknak a programokon való részvételért, helyes megfejtésekért Dürer Dollárokat. A diákok egymás között tudtak utalni, le tudták kérdezni az egyenlegüket. A döntő végén a bot segítségével zajlott a licit is, amely szokásos módon az egyik legjobban várt eseménye volt a döntőnek.
A licit szinte ugyanolyan jó hangulatban telt, mintha élőben lett volna, ez köszönhető volt a lelkes licit mesterünknek, illetve a diákok aktivitásának és beleélésének. Sok kisebb és nagyobb ajándékot tudtak megvásárolni a csapatok, ezeket postai úton fogunk eljuttatni nekik.
Az eredményhirdetést is próbáltuk személyessé tenni, felvételről lejátszott tapssal és a Discord felületen adott reakciókkal fejeztük ki gratulációnkat. Illetve egy sajátos technikai megoldásnak lehettek tanúi akik ott voltak, mivel egyszerre folyt Google Meeten és Zoomon az eredményhirdetés, és még Discordon is követni lehetett az eseményeket.
Igyekszünk levonni az online döntő tanulságait, és ami jó volt, azt átemelni az élő változatba is. Bízunk benne, hogy jövőre már élőben tarthatjuk meg a versenyt, a döntőt és találkozhatunk Veletek!
Dankowsky Zorka



