A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Idén újra: tehetséggondozó minitábor

Ebben a tanévben harmadik alkalommal indítunk tehetséggondozó minitábor sorozatot hatodik osztályos gyerekek számára.

A minitáborok keretében havonta egy alkalommal, hétköznap 9 órától délután 3 óráig foglalkozunk matematikával. Az első alkalmat októberben tartjuk, várhatóan 7 foglalkozás lesz a tanév során.

A gyerekeknek lehetőséget adunk a nyugodt, elmélyült gondolkodásra. A kis létszámú csoportokban valóban megvalósítható, hogy a lassúbb, egy-egy feladat kapcsán szívesen gondolataikba mélyedő gyerekek nyugodtan eljuthassanak önálló felfedezéseikig, és közben a gyorsabban gondolkodók se unatkozzanak. Szeretnénk, hogy mindenki megtapasztalja az önálló gondolkodás, felfedezés örömét, bátran tegyenek fel kérdéseket, vitassák meg gondolataikat hasonló érdeklődésű társaikkal. Fontosnak tartjuk, hogy képesek legyenek egymásra odafigyelni. Az idő egy részében a gyerekek csapatban gondolkodnak, együtt járják be a megoldáshoz vezető utat.

Minden foglalkozáson beiktatunk egy hosszabb szünetet a kisebb pihenők mellett, amikor izgalmas társasjátékokkal színesítjük a napunkat, miközben még jobban megismerkedhetünk egymással.

A gyerekek és szüleik visszajelzései, és saját tapasztalataink alapján egyik előnye ennek a konstrukciónak, hogy a rendszeres és viszonylag gyakori találkozás megkönnyíti a gyerekek rendszeres készülését két alkalom között. Ez a hatékony közös haladáshoz elengedhetetlen. Éppen ezért azoknak ajánlott a részvétel, akik szívesen fektetnek nagyobb energiát a felkészülésbe két tábor között is.

A minitábornak ebben a tanévben a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza ad otthont (1114. Budapest, Bartók Béla út 33.)

Jelentkezés

A szakkörre kizárólag 6. osztályos diákok jelentkezését várjuk. A jelentkezéshez szaktanári ajánlást kérünk.

Jelentkezés

Bár szívünk szerint minden lelkes diákot szívesen fogadunk, túljelentkezés esetén ezt nem tudjuk megtenni. A jelentkezés során megadott adatok alapján minden jelentkezést egyénileg mérlegelünk. Előnyben részesítjük azokat a gyerekeket, akik vidéki, illetve matematika tagozattal nem rendelkező iskolába járnak.

A minitáborban való részvétel, mint alapítványunk minden egyéb foglalkozása és tábora is, ingyenes. Így igyekszünk biztosítani, hogy egyetlen tehetséges gyerek se maradjon ki a lehetőségből csupán anyagi okok miatt. Ahhoz azonban, hogy módunk legyen hosszabb távon fenntartani a programot, számítunk a szülői támogatásokra. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az alapítvány támogatása/nem támogatása semmiféle következménnyel nem jár gyermekük bármilyen általunk szervezett programon vagy táborban való részvételi lehetőségének elbírálásában sem most, sem a jövőben.

Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 30.

A program vezetője Szenyovszky Judit. Bármilyen felmerülő kérdés vagy kérés esetén a következő címre várjuk leveleiket: agondolkodasorome [K] gmail [P] com, tel.: (70) 603-3551.