A Gondolkodás Öröme Alapítvány

A Csányi Alapítvány hatodikos gyerekeinél jártunk

Január végén és február elején három helyszínen kerestük fel a Csányi Alapítvány által támogatott gyerekek hatodikos csoportjait. Mohácson, Nagybajomban és Pécsen tartottunk gondolatébresztő foglalkozásokat Pósa Lajos – ahogy a gyerekek mondták: „Medve bácsi” – vezetésével. Mindhárom településen nagy szeretettel és figyelemmel fogadtak bennünket a diákok mentorai.

A gyerekek lelkesen törték a fejüket a néha trükkös, olykor mókás feladványokon, mosolyogva hallgatták Medve bácsi jóízűen elmesélt történeteit bolond vagy éppen okos királyokról, elszánt könyvmolyról, és nagy szemekkel csodálkoztak, amikor sikerült olvasnunk a gondolataikban. Nagyon jó hangulatban teltek a háromórás foglalkozások, ahogy arról a képek is tanúskodnak.

Közben szünetet tartottunk, melynek egy részében közösen játszottunk, másik részében lehetőség volt pihenni, enni, kellő energiával feltöltődni a folytatásra. Legtöbben mégis inkább gyorsan visszatértek, hogy legyőzhessenek bennünket az újonnan megismert játékban, vagy még a forró pizza csábításának sem engedtek, hogy sikerüljön végre elhelyezni az űrkabinokat, ahogy azt az űrhajósaink szeretnék.

Az utólagos beszámolókból úgy tűnik, hogy a gyerekek – ahogy mi is – jó élményekkel tértek haza az együtt töltött délelőtt után.

A Csányi Alapítvány beszámolói: Mohács, Nagybajom és Pécs.

Sz.J.