A Gondolkodás Öröme Alapítvány

B-csoport, 1. extra tábor

A B-csoport nyári tábora első extra tábor volt. A nyári tábor célja egyrészt az érdeklődők számára érdekes matekprogram biztosítása, másrészt a megszokotthoz képest változatosabb szabadidős programok szervezése. A táborban 26 diák vett részt.

A tábor augusztus 27-én, csütörtökön 10 órakor kezdődött. A délelőtti programot matekozássaé kezdtük, először a régebbi táborokban a diákok által feltett érdekes csatlakozó kérdéseken gondolkozhattak a táborozók. Délután kettőkor végződött ez a program, ekkor döntöttük el, hogy a Mások élete című filmet fogjuk megnézni kora este. Majd következett a szokásos délutáni nagy szünet. Délután még volt egy rövid, másfél órás matekozás, aztán rövid szünet után következett a filmnézés, amelyen szinte teljes létszámban vettek részt a diákok. A film témája az NDK által működtetett besúgóhálózat, konkrétan egy sikeres színpadi szerző és lehallgatójának kapcsolatát ismerhetjük meg. Annak ellenére, hogy a rosszul becsült másfél óra helyett két és negyed óráig tartott még belefért az estébe egy mutogatós játék is, Lajos bácsi vezetésével.

A következő napon délelőtt ismét a matekozásé volt a főszerep, bár ez a szokásostól valamivel később kezdődött (9 helyett negyed 10-kor), tekintettel az előző napi elhúzódott esti programra. A délelőtti program csak fél 1-ig tartott, hiszen kettőkor már indult is a túra. Két csoport indult, egy kis és egy nagy túra. Kezdetben a többség a nagy túra mellett foglalt állást, de aztám amikor elindultunk kiderült, hogy sokaknak csökkent a lelkesedése, így végül 11-en mentek a nagy és 14-en a kis túrára. A két túra első célpontja azonos volt, a Hármashatár-hegyre gyalogoltunk fel. Innen az egyik csoport a tábor felé vette az irányt, míg a többiek a János-hegy felé vették az irányt. Elfáradva bár, de sikerült felérni a János-hegyre, menet közben még a Szépjuhászné turitapihenőnél lévő játszótéret is alaposabban megismertük. A János-hegyi kilátón közös csoportkép is készült, majd ez a csoport is hazaindult. A tervezett érkezési időpont 8 óra volt, ezt nagyjából sikerült is tartani, negyed 9-re mindenki megérkezett a táborba (térkép). Este szintén Lajos bácsi tartott játékot, most a címkitalálás szavakkal volt soron.

Szombaton egy teljes matekos napot tartottunk (fél 10-kor kezdtünk). Délelőtt Lajos bácsi vállalt egy vendégszereplést, vele két témát is részletesen körüljártunk a délelőtt folyamán. A délutáni nagy szünet most sem maradt el. Ebben a jó időt, és a röplabdahálót többen lábtengóztak (később új játékok is születtek: forgó lábtengó és forgó röplabda). Délután 5-kor kezdődött újra a program, ekkor került sor az elmaradhatatlan csapatjátékra. Itt minden csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott, az ötből mindenki legalább 3 feladatot megoldott. Az eredményhirdetés után mindenki megkapta a megérdemelt csoki jutalmát. Este egy újabb mutogatós játék zárta a tábor utolsó estéjét, sőt még barkochbatörténetekre is jutott idő.

Vasárnap lezártuk a függőben maradt kérdéseket, Lajos bácsi is megbeszélte a saját feladatait. A még megmaradt feladatokon további jutalom reményében lehet még gondolkozni. Ezzel véget is ért az első extra tábor, remélhetőleg ezt még több másik is követni fogja.

Időpont: 2015. augusztus 27–30.
Résztvevők száma: 26 fő
Táborvezető: Szűcs Gábor
Segítők: Pósa Lajos, Csenger Géza, Kiss Viktor, Farkas Ádám, Fekete Márta, Homonnay Bálint, Simon Péter, Zámbó Csilla
Matekfoglalkozások időtartama: 16,5 óra

B-csoport, 1. extra tábor

B-csoport, 1. extra tábor

2015. augusztus 27–30.