
Pósa Lajos 1988 nyarán indította el első saját szervezésű matematika táborát, miután korábban részt vett különböző tehetséggondozással kapcsolatos tevékenységekben. Hosszú éveken át egyedül bonyolította mind a szervezési, mind az oktatási munkát. A tábori segítők is korábbi tanítványai voltak.
Azóta minden évben indul új tábor a hetedikes évfolyammal. A gyerekek tanári ajánlásokkal, illetve Pósa Lajos iskolai látogatatásai során kerültek be a táborokba. Az évek során a táborok mai szerkezete folyamatosan alakult ki. 1991-ben találtuk meg a táboroknak ma is helyszínt adó Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégiumot.
2004-ben Juhász Péter átvette Lajos Józsefnétől a korábban Matematika Tanárok Nyári Egyeteme nevet viselő tábor szervezését. Ez a tábor 1992-ben indult és a tanári továbbképzés mellett a matematika versenyeken legjobban szereplő gyerekek nyári tábora volt. A helyszín az idők során változott, volt Zamárdiban,Vácon, Szegeden, Kőszegen és végül 2004-től Mátrafüreden. Ekkor lett a tábor neve Matematikai Mulatságok Tábora (MaMuT),
Ezzel párhuzamosan, 2004-től kezdve a hétvégi táborok induló hetedikes gyerekeinek bázisát is a MaMuT tábor résztvevői adták.
A táborok száma és a résztvevő gyerekek száma is évről évre növekedett. Pósa Lajos korábbi tanítványai közül néhányan beálltak a tanítási és táborszervezői munkába. Kezdetben Juhász Péter, majd Tassy Gergely, Steller Gábor, Kalina Gergely és Csorba Péter vállalt ilyen munkát. A mai táborvezetői csapatnak tagja még Danka Miklós, Molnár-Sáska Gábor, Nikházy László és Szűcs Gábor.
Pósa Lajos kiemelt ügyként kezelte a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását. Rendszeresen járt Felvidéken, találkozott kárpátaljai gyerekekkel, illetve országhatáron belül is többször volt falusi kis iskolákban. Az évek során több gyereknek is segítette tanulmányait saját anyagi forrásból.
2014 év elején merült fel annak gondolata, hogy eddigi tevékenységeinket alapítványi keretek között végezzük, hogy hosszú távon is tudjuk működtetni és finanszírozni tudjuk őket. Pósa Lajos 2014-ben hozta létre az „A Gondolkodás Öröme” alapítványt.