A Gondolkodás Öröme Alapítvány

MaMuT-os diákok Kömal eredményei

A Matematikai Mulatságok Táborába az országos tanulmányi versenyeken legjobban szereplő diákok kapnak meghívást. A tábor 2004 óta működik, a 2011-ig meghívást kapó 5-7. évfolyamos diákok száma mintegy 280. Természetesen sokan — bár nagyon tehetségesek — nem indulnak vagy éppen nem érnek el jó eredményeket versenyeken. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az, aki a táborba meghívást kap kétségkívül kiemelkedően tehetségesnek számít.

Az ő középiskolai fejlődésükről szerettünk volna képet kapni. Ez nem könnyű feladat, hiszen nincsen olyan kifejtős verseny, amin minden diák elindulna, így az egyes diákok összehasonlítása nem könnyű. A Kömal B pontversenyét választottuk. Egyrészt a feladatok nehezek, a megoldásukhoz szükség van a középiskolában megszerezhető tudásra. Másrészt azt gondoljuk, hogy akik komolyan foglalkoznak matematikával, azok többségükben kipróbálják magukat ebben a pontversenyben.

A mérésünk során azokkal a diákokkal foglalkoztunk, akik indultak valaha a Kömal pontversenyén. Minden diáknál azt az évét vettük figyelembe, amikor a legjobb pontszámot érte el. Az iskolákat a matematika oktatás (feltételezett) színvonala szerint bontottuk.

A – normál gimnáziumok B – specmat tagozatos iskolák C – Fazekas Mihály Gimnázium
Átlag 96.65 154.08 169.19
Diákok száma 40 38 57

Az A csoportba soroltuk a normál, matematikai tehetséggondozásban nem kiemelkedő iskolákat.

A speciális matematika tagozattal rendelkező iskolákat a B csoportba soroltuk. A listát kiegészítettük azokkal a gimnáziumokkal, amelyeknek volt olyan tanulója, aki az elmúlt 10 évben szerepelt matematikai diákolimpián (ez további 5 iskolát jelent).

A Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulóit nagy számukra való tekintettel, külön kategóriába kerültek (C csoport).

Az adatokat Kovács Benedektől kaptuk, elérhető az alábbi linken: http://benoke98.f.fazekas.hu/komal/