A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Diákok meghívása

MaMuT (5-9. évfolyam)

A tábor legfontosabb résztvevői az ország minden tájáról érkező, matematikában tehetséges diákok.

5-9. évfolyamon évfolyamonként átlagosan 15 diákot hívunk meg a táborba. Nem könnyű eldönteni, hogy egy adott évben pontosan kik érdemeljék ki a meghívást. Legjobb támpontnak a legismertebb országos matematikaversenyek eredményeit tekintjük. Így az 5-8. évfolyamon a Kalmár László, Kenguru és a Zrínyi Ilona verseny, a 7-8. évfolyamon a Varga Tamás verseny, valamint a 9. évfolyamon az Arany Dániel és a Zrínyi versenyek országos döntőjének helyezettjeit hívjuk a táborba. Az egyes versenyeken elért eredményeiket összesítjük, és ezek alapján mindenkihez hozzárendelünk egy pontszámot, amely figyelembe veszi az elért pontszámot és a helyezést is. Az így kialakult sorrend kb. első 15 helyezettje kap meghívást (megpróbáljuk elkerülni, hogy valaki egy hajszállal maradjon le a tábori részvételről).

Sajnos ez a rendszer, ahogy bármely másik sem, nem lehet teljesen igazságos, hiszen eleve nem indul mindenki ezeken a versenyeken, és nem csak az eredményesen szereplők között vannak tehetségesek. Éppen ezért olyan gyerekeket is hívunk, akikről a versenyeredményektől függetlenül tudjuk, hogy helyük van a táborban.

A résztvevők számának korlátot szab egyrészt a tábor mérete, másrészt az, hogy 15 fősnél nagyobb csoportnak véleményünk szerint nehéz színvonalas foglalkozást tartani. Mindenképpen kerülendőnek tartjuk, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen.

MaMuT2 (10-12. évfolyam)

A MaMuT2 táborba való jelentkezésről az adott tanév végén (májusban) felhívást teszünk közzé. A meghívás nem automatikus, túljelentkezés esetén sajnos nem tudunk mindenkit meghívni. Két diák eredményei nehezen összehasonlíthatóak, de célunk, hogy a meghívás igazságos legyen (elsősorban a versenyeredmények és a motiváció alapján döntünk). A KöMaL pontversenyeinek eredményeit nagyobb súllyal vesszük figyelembe.

Szeretnénk, ha olyanok is eljutnának a táborba, akik nem tagjai a hétvégi táborainknak, vagy nem Fazekas specmaton tanulnak. Emiatt a helyek egy részét ilyen diákok számára tartjuk fenn.