A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Tanáraink

Surányi László

Matematikus, 10 évig az MTA Matematikai Kutatóintézetében dolgozott kutatóként, utána a Budapesti Fazekas Gimnáziumban tanított matematikát 31 évig. Neves tudósokat nevelt, kiváló pedagógus; az MIT kitüntette az Inspirational Teacher Awarddal, Rátz Tanár Úr Életműdíjat és Mester-M díjat kapott. A matematika mellett filozófiával, zeneelmélettel és irodalommal foglalkozik. Az ELTE TTK és BTK-n tart szemináriumot a matematikai szemléletről.

Szenyovszky Judit

1986-ban érettségizett a budapesti Eötvös József Gimnáziumban, majd matematikatanár diplomát szerzett az ELTE-n. Jelenleg A Gondolkodás Öröme Alapítvány munkatársa, a hatodikos minitáborok vezetője.

Juhász Péter

1975-ben született, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt, speciális matematika tagozatos osztályba. Matematikatanár, térképész (PhD) és programozó matematikus diplomát is szerzett az ELTE-n. Jelenleg az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportjának vezetője, a Szent István Gimnázium és a Budapest Semesters in Mathematics Education tanára.

Kovács Péter

1985-ben született, a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett. Az ELTE-n szerzett matematikatanári diplomát, jelenleg a budapesti Szent István Gimnázium tanára.

Szűcs Gábor

1989-ben született, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Matematikus szakos diplomát szerzett az ELTE-n, jelenleg A Gondolkodás Öröme Alapítvány munkatársa.

Bóra Eszter

A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba járt, speciális matematika tagozatos osztályba. Alkalmazott matematikus (MSc) és pszichológia (BA) diplomát szerzett az ELTE-n. Jelenleg a Szent István Gimnázium tanára és doktorandusz hallgató az ELTE-n.

Damásdi Gábor

1992-ben született, a kecskeméti Katona József Gimnáziumban érettségizett. Az ELTE-n szerzett matematikus diplomát, jelenleg doktorandusz az ELTE-n. Az Arany Dániel, Zrínyi Ilona és a Dürer Verseny feladatsorainak összeállításában is részt vett/vesz.

Kiss Melinda

1993-ban születt. A budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett. Az ELTE-n szerzett matematikus, illetve matematikatanári diplomát. Jelenleg elsőéves doktorandusz az ELTE-n.

Sándor András

1994-ben született, a budapest Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett. Matematika alapszakot végzett az ELTE-n, majd mesterszakot Oxfordban. Jelenleg matematikus doktorandusz a CEU-n, és mellette tanárnak készül.

Simon Péter

1995-ben született, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett. A Cambridge-i egyetem matematikus szakán szerzett diplomát, jelenleg a CEU-n matematikus mesterszakos hallgató. Aktív és fontos résztvevője, tanára a minden évben megrendezett MaMuT táboroknak.