A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Minitáborok

2016 őszén egy új, kísérleti programot indítottunk útjára. Ezek a tehetséges hatodikosok számára szervezett hétközi minitáborok.
A tanév folyamán havonta egy teljes hétköznap találkozunk a gyerekekkel.

Motiváció

Az iskolai oktatás egyik alapfeladata, hogy fejlessze a diákok kreativitását, problémamegoldó képességét. Az iskolai tanórákon, kötöttebb keretek között, erre kevés lehetőség adódik.

Hagyományos hétvégi táborainkat 7-11.osztályos diákoknak tartjuk. A résztvevő tehetséges diákoknak lehetőségük van arra, hogy itt megfelelően fejlődjenek az évek során. Ezek az alkalmak azonban viszonylag ritkán vannak, ami megnehezíti a rendszeres munkát és készülést. Egy gyakorlati akadálya is van újabb hétvégi program indításának, hiszen az Alapítvány tevékenységei hétvégékre összpontosulnak, emiatt erre már nincs újabb szabad kapacitásunk.

Így egy új konstrukció kipróbálása mellett döntöttünk. Olyan lehetőséget kerestünk, amely az iskolai élettel is kompatibilis. A meghirdetett programunk havonta egy-egy hétköznapi alkalomra szól. Ugyan a bentlakásos tábori együttlét varázsa így nem érvényesül, de cserébe a sűrűbb találkozások rendszeresebb munkára adnak lehetőséget. Ezt a hozzánk érkezett szülői vélemények is alátámasztják.

Mi történik a minitáborban?

A foglalkozásokon nagy a matematikaprogram súlya, egy teljes iskolai napnak megfelelő hosszúságban foglalkozunk matematikával. Emellett jut idő kikapcsolódásra, pihenésre, közös játékra is.

A nap során egy hosszabb és több kisebb szünettel zajlik a matematika program. A tevékenykedés egy része egyéni, részben lehetőség van párokban vagy hármas mini csoportokban együtt gondolkodni. Tapasztalataink szerint alkalomról alkalomra egyre sikeresebb az együttműködés, és egyre jellemzőbb a megbeszéléseken az egymás gondolataira való odafigyelés, ami egy fontos, hangsúlyos eleme a minitáboroknak.

A hosszú szünetben mindenki megeszi az otthonról hozott ebédjét, és bőven marad időnk közös játékra, új társasjátékok és egymás megismerésére.

A gyerekektől sok levelet kaptunk, melyekből kiderült, hogy örömmel járnak a minitábor foglalkozásaira, a kérdésekkel szívesen foglalkoznak, érdekesnek találják. Jónak tartják, hogy van idő elmélyedni egy-egy feladatban. Annak is örülnek, hogy olyan gyerekekkel ismerkedhetnek meg, gondolkodhatnak együtt, akik hasonló mértékben lelkesednek a matematikáért, az érdekes gondolatokért.

Aktuális minitáborunk

Felhívás (Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 30.)

Az elmúlt években megvalósult minitáboraink

2016-17. Treff és Pikk csoport

  • Szakkörvezető: Szűcs Gábor
  • Helyszín: Magyar Bridzs Szövetség székhelye
  • Beszámoló

2017-18. Káró és Kőr csoport

  • Szakkörvezető: Szenyovszky Judit
  • Helyszín: MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
  • Beszámoló
  • Képek: káró, kőr