A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Beluga tábor ördöglakatokkal és neurobiológiával

DSC_5895

A Beluga csoport nyolcadik tábora egy soron kívüli tábor volt: közkívánatra a megszokott évi kettő helyett idén három táboruk lesz, azonban ez a mostani csupa különleges programot tartalmazott.

Ugyan ebben a táborban valamivel kevesebb matekprogram volt, azokat most Pósa Lajos tartotta. A tábor előtt leggyakrabban elhangzott kérdés az “ugye most is lesz csapatjáték?” volt – de szerencsére az még a rövidebb matekprogramba is belefért.

lajos

A külföldi továbbtanulás manapság népszerű téma a 16-18 évesek körében, sok tévhittel az előnyökről és a hátrányokról. Ezért az egyik – a gyerekek által sokat igényelt – program egy beszélgetés volt Cambridge-ről Simon Petyával és Danka Mikivel.

DSC_5770

Szombaton Gál Péter, az Ördöglakat Blog szerzője és nemzetközi díjakat nyert ördöglakatok feltalálója látogatott el hozzánk. Péter egy bemutatóval kezdte a programot a rejtvények típusairól, algoritmikus megoldásokról és azok limitációiról, illetve olyan játékokról is mint a híres, egymillió dolláros díjat érő Eternity. Ezek után egy elképesztő, jórészt általa sajátkezűleg gyártott ördöglakat-kollekcióból válogathattak szabadon a gyerekek. Kisebb versenyek, bemutatók, illetve spontán együttműködő csapatok is kialakultak. Annyira jó volt a hangulat, hogy az eredetileg 1,5 órásra tervezett program végül 2,5 órán át tartott!

DSC_5778

Később a táborlakók Szűcs Gábor (Bagoly) különleges játékán vettek részt, melyet egy közös beszélgetés követett. Erről itt nem is írunk többet – hadd lehessen meglepetés másoknak is 🙂

DSC_5795

DSC_5831

Végül vasárnap a tábort egy Csehországból érkezett vendég, Martin Nejedlý pszichológus és neurobiológus hallgató előadása zárta. Ő különböző tanulási technikákról, pl. a Pomodoro módszerről, vagy akár a stressz jótékony hatásairól beszélt. Azonban a szokásos előadásokkal ellentétben ezeknek a neurobiológiai-agyi hátteréről is szó esett, mély tudományos alapokkal és hivatkozásokkal, de nem-hozzáértők számára is érhető módon. Ez volt táboraink első angol nyelvű előadása, de még a (nem túl sok) nyelvi nehézséggel együtt is nagyon jó hangulat alakult ki, tele viccekkel, szórakoztató anekdotákkal, és izgalmas beszélgetésekkel.

DSC_5837

DSC_5842

A tábor tehát jól sikerült – sőt, a résztvevők plakátokkal is “kampányoltak” a további matektáborokért. Szerencséjükre már meg is van a következő tábor időpontja 🙂 – a Beluga/9-re májusban kerül sor.

Danka Miklós

FB_IMG_1490561554375