A Gondolkodás Öröme Alapítvány

MaMuT2, 2016. augusztus 9-13.

mamut2

Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a MaMuT2 a 10-12. évfolyamos diákok számára. A tábor a kisinóci tábor és a MaMuT hagyományait folytatja. A matematikai foglalkozásokon cél, hogy az egyetemi matematika gondolkodásmódjából, témáiból ízelítőt kapjanak a diákok, lehetőség szerint a felfedeztető oktatás alkalmazásával. Egy másik fontos cél, hogy a MaMuT-ban megszokott gazdag szabadidős programkínálatot itt is valamennyire biztosítsuk (pl.: Sártúra, sportversenyek). Az országos versenyek és a KöMaL pontverseny legjobbjai kaptak meghívót. A résztvevők létszámát növeltük a tavalyi évhez képest, idén már 43 diák volt a táborban.

Kedd

A diákok 3 órakor érkeztek, többségében a Budapestről induló busszal (szerencsére még a tévedésből a Népligethez menőket is sikerült megvárnunk). A rövid tábornyitó után, nem sok idő maradt az akklimatizálódásra, hiszen még 3×60 percnyi matekozás várt a diákokra. Az előző évekhez képest eggyel nőtt a csoportok száma, 3 csoportban (Rivest, Shamir és Adleman) két-két tanár tartotta a foglalkozásokat.

Szerda

A szerdai nap két foglalkozással kezdődött (kilenctől fél egyig). Változatos témák voltak terítéken, volt szó kongruenciákról, csoportokról, rekurzív sorozatokról és valószínűségszámításról is. A délutáni rövid szünetben Elkezdődtek a sportversenyek is (foci, röplabda, pingpong, sakk, tandemsakk). Délután következett még két óra matekozás. Vacsora után Surányi László vezetésével beszélgethettek az érdeklődők a vallások viszonyáról. A beszélgetés során más témákat is feszegettünk: hogyan definiálhatjuk az igazságot, vagy éppen van-e értelme/célja az emberi életnek? A meglepően nagy érzelmeket kiváltó vita egészen fél 12-ig tartott, így ezután már mindenki nyugovóra tért.

Csütörtök

A csütörtöki nap délelőttje a szokásos módon, matekozással telt. Ebéd után indult a Sártúra. Hat csapat versenyzett egymással, és a körülményekkel (a túra teljes ideje esett az eső). A MaMuT-ban megismert formátum most is jól működött, a csapatok mind a hat állomáson jól érezték magukat, és az embertelen feladatokat is nagy lelkesedéssel próbálták megfejteni. A fárasztó túra után még arra is maradt energia, hogy a sportok többségében megszülessen a végső eredmény.

Péntek

A pénteki foglalkozáson Surányi Lászlót Laczkovich Miklós váltotta, akivel a Rivest csoport tagjai a rekurzív függvényekkel ismerkedtek meg. A napközbeni programot a szokásos 4 matematikafoglalkozás alkotta. A 12. évfolyam elbúcsúzott a tanároktól, és kedves gesztusként tortával kedveskedtek a tábor többi résztvevőjének. A táborzáró ezzel és egy közös pizzázással kezdődött. Ezután következett a tábortűz, amely egy órakor véget is ért. Ezúttal a takarodó kicsit elhúzódott, de végül mindenki sikeresen ágyba került.

Szombat

A tábor utolsó napján is volt még egy-egy foglalkozás, ahol a fő cél a függőben maradt szálak lezárása volt. Ezt már csak az ebéd és a pakolás követte. Ezután búcsút vettünk egymástól, reméljük, hogy mindenki jó élményekkel indult haza.

Információk a táborról

Időpont: 2016. augusztus 9–13.
Résztvevők száma: 43 fő
Táborvezető: Juhász Péter
Tanárok: Laczkovich Miklós, Surányi László (Rivest), Hujter Bálint, Szűcs Gábor (Shamir), Backhausz Ágnes, Damásdi Gábor (Adleman)
Matekfoglalkozások időtartama: 19 óra

MaMuT2 2016 -- Foglalkozások

MaMuT2 2016 — Foglalkozások

2016. augusztus 9–13.