A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Gondola, budapesti kirándulás

12080164_10205669242194577_8225411836367399566_o

Október második hétvégéjén a tavaly megalakult Gondola programunk keretében 11 hátrányos helyzetű általános iskolást táboroztattunk Budapesten. A gyerekek mind a Nógrád megyei Bátonyterenyéről és a szomszédos Mátraverebélyről érkeztek.
A tábor péntek estétől vasárnap délutánig tartott és fejlesztő foglalkozások mellett sok más színes programra is sor került. A gyerekeket a két éjszakára budapesti családok látták vendégül, ami külön érdekessége volt a hétvégénak, és bizonyára a gyerekeknek is, a családoknak is érdekes tapasztalatokat hozott. A visszajelzések mindkét részről pozitívak voltak.

Pénteken a késő délutáni érkezést követően egy nagy sétát tettünk Budapesten, amely alatt a gyerekeknek lehetőségük nyílt fényképezkedni a Lánchidon, a Gresham Palota előtt, az Erzsébet téri óriáskerékkel, majd a Bazilika előtt, és a fiúk nagy részének legnagyobb örömére bármely, a környéken parkoló luxusautóval. Az estét közös játékokkal zártuk a Parlament előtt. Szombaton napközben tanáraink a Corvinus Egyetemen tartottak gondolkozás fejlesztő órákat – egy hamburgerezéssel megszakítva –, majd a gyerekek délután az Orczy Kalandparkban vezethették le fölös energiájukat kúszás, mászás, csúszás és trambulinozás formájában. Vasárnap az esős idő miatt szabadtéri programot sajnos már nem tudtunk tartani, így a foglalkozások és egy nagy közös játék után indultunk vissza Nógrádba.

Az órákon 5 tanárunk foglakozott a gyerekekkel 2-3 fős csoportokban, mindkét nap 2-2 órán keresztül. Ezek tematikáját próbáltuk a lehető legszínesebben kialakítani: számolós feladatok mellett akadtak logisztorik és rejtvények, szókincsfejlesztő ország-város és Scrabble, logikai kártya- és táblás játékok, valamint kötetlen beszélgetésre is maradt idő.

Gondola: budapesti kirándulás

Gondola: budapesti kirándulás

2015. október